Kiválás vagy átállás?

A II. világháború menetében az 1943-as esztendő jelentős fordulatot hozott. Az Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió és a Brit Birodalom alkotta koalíció átvette a hadászati kezdeményezést a Német Birodalom, a Japán Császárság és az Olasz Királyság által alkotott hatalmi csoportosulástól.

A Magyar Királyság államfője, Horthy Miklós kormányzó és a magyar királyi miniszterelnök, Kállay Miklós látták, hogy a háború a hitleri Német Birodalom és szövetségesei, fegyvertársai vereségével zárul. Ezért már 1943-ban megkezdték a kapcsolatfelvételt a későbbi győztesekkel a háborúból történő kiválás érdekében.

A magyar politikai és katonai vezetés tagjai jelentős részének az amerikaiakkal és a britekkel való meg- vagy kiegyezés elfogadhatónak tűnt, de a Szovjetunió­val kapcsolatban erős fenntartásaik voltak. 1944 őszére azonban kiderült, hogy a sztálini Szovjetunió a háborúból történő kilépés kapcsán megkerülhetetlen, és a feltételeteket – a szövetségesek nevében – Sztálin diktálja. Ez pedig azt jelentette, hogy az „egyszerű kiválás” lehetetlen, az átállás lehetséges. Utóbbi viszont nem kevés katona és politkus számára nehezen volt elfogadható.

Ezek a különbözőségek 1944. október 15–16-án nyilas–hungarista hatalomátvételt eredményeztek. A kiválást remélőket és az átállást tudomásul vevőket a végsőkig kitartani szándékozók időszaka követte. Az utókor által kiugrásnak nevezett kísérlet kudarcot vallott.