Kis magyar lótörténelem 1.2.3.

A tör­té­nel­mi Ma­gyaror­szág te­rü­le­tén a tö­rö­kök el­le­ni fel­sza­ba­dí­tó har­cok kö­vet­kez­té­ben na­gyon le­rom­lott a ló­ál­lo­mány. A had­se­reg ál­tal igé­nyelt, na­gyobb ter­me­tű és mun­ka­bí­rá­sú lo­vak ne­ve­lé­se cél­já­ból a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben az ál­lam vet­te kéz­be a ló­te­nyész­tés szer­ve­zé­sét és irá­nyí­tá­sát. Ek­kor ala­kul­tak az el­ső ál­la­mi mé­ne­sek, ame­lyek azóta is mű­köd­nek. Az ezek­ben ne­velt ál­la­mi fe­de­ző­mé­nek a köz­te­nyész­tés­ben ho­mo­ge­ni­zál­ták és ne­me­sí­tet­ték az or­szág ló­ál­lo­má­nyát, amely így már meg­fe­lelt a had­se­reg igé­nyei­nek, és a me­ző­gaz­da­ság­ban is ha­té­ko­nyab­ban le­he­tett hasz­nál­ni. Az egyes ál­la­mi mé­ne­sek kü­lön­bö­ző kör­nye­ze­ti adott­sá­gai, el­té­rő te­nyész­anya­ga, te­nyész­cél­ja és te­nyész­té­si mód­sze­rei kö­vet­kez­té­ben jött lét­re az a hat ló­faj­ta, ame­lye­ket ma tör­té­nel­mi ma­gyar ló­faj­ták­nak ne­ve­zünk. Ezek a li­pi­cai, a sha­gya­-a­rab, a nó­niusz, a gidrán, a me­ző­he­gye­si fél­vér és a kis­bé­ri fél­vér.