1918 ősze és 1920 között legalább négy, többé-kevésbé elkülöníthető terrorhullám sújtotta Magyarország lakosságát – és ebből csupán az egyik írható az ország területét megszálló idegen haderő, a román hadsereg rovására. Persze mind a négy hátterében ott találjuk az éveken át dühöngő, áldozatok millióit követelő legnagyobb terrort: a világháborút. Többé-kevésbé szervezett, politikai jellegű terrornak pedig csak kettő tekinthető: a Tanácsköztársaság alatti vörösterror és a tanácshatalom bukását követő fehérterror.
„Nem fogok visszarettenni semmiféle eszköztől”
A vörösterror 1919. április elején, tulajdonképpen már a Tanácsköztársaság első napjaiban intézményes kereteket kapott. A cél kettős volt: egyrészt a Vörös Hadsereg ütőképességének biztosítása a frontokon, másrészt pedig az egyre terjedő ellenforradalmi lázadások és szervezkedések felszámolása a hátországban. A Forradalmi Kormányzótanács április 21-én létrehozta a Front Mögötti Bizottságot, amely egyben rögtönítélő törvényszékként is működött. Ennek elnökéül Szamuely Tibort nevezték ki, akinek első napiparancsa is ezt a kettős jelleget
