rubicon

Keletnémet menekültek Magyarországon 1989-ben

A szeptemberi határnyitás
12 perc olvasás

1989 nyarán egyre nagyobb számban keresték fel NDK-állampolgárok a budapesti NSZK-követséget, hogy segítséget kapjanak a nyugatnémet államba történő áttelepüléshez. A segítségkérők egy része a követség oltalmába helyezte magát, míg sokan közülük az épület előtt várták, hogy kedvező döntés szülessen sorsukról. A keletnémet lakosság tömeges elvándorlása a 40 éves Német Demokratikus Köztársaság végjátékának jellegzetes kísérőjelensége volt. 1988–89-ben NDK-állampolgárok nemcsak Magyar­országon keresztül távoztak országukból, hanem elözönlötték a Német Szövetségi Köztársaság prágai, varsói nagykövetségét, kelet-berlini állandó képviseletét, sőt az ottani dán és amerikai nagykövetséget is. Az egyedi eseteket a nyugatnémet kormány igyekezett folyamatosan és lehetőleg feltűnés nélkül kezelni. Ez azonban egy bizonyos ponton és tömegen túl már nem jelentett megoldást a problémára. Az események leg­inkább Magyarországon, illetve Budapesten haladták meg a diszkrét kezelés szintjét.

A követségi menekültek egy részének lejárt a magyarországi tartózkodási engedélye, ám nem kívánt hazatérni. Másik részüket a magyar határőrizeti szervek tiltott határátlépési kísérlet miatt már kiutasították az országból. Ők joggal tartottak attól, hogy az

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.