rubicon

Kállay Miklós emigrációban

6 perc olvasás

1945-ben nagyot fordult a történelem kereke, a világégés következményei mellett az ország rövidesen bekövetkező szovjetizálása nem csupán a hagyományos történelmi osztályokat emésztette fel, hanem a régi Magyarországgal együtt annak úgyszólván valamennyi polgári, alkotmányos és jogállami intézményét is. Kállay a magyar állam utolsó legitim és alkotmányos miniszterelnökének tekintette önmagát. A német megszállás következményeit nem egyszerűen mint politikája kudarcát élte meg, hanem az általa védett és képviselt történelmi vezető elit elleni belső lázadásnak is minősítette. Ekképpen a német megszállást rövidesen követő szovjet megszállás Kállay szemléletében betetőzte a már korábban elindult folyamatokat, a szuverenitás így szerinte egy pillanatra sem állt helyre 1944 márciusa után. 

A háború utáni évek azonban, mivel az új körülmények egyre jobban megkövetelték, hogy a politikai emigráció egymást követő hullámaiban Nyugatra menekült, különböző felfogású és mentalitású politikusok együttműködjenek, szükségessé vált az ellentétek tompítása. Kállay jó ideig passzív maradt, nem hallatta véleményét, sokan azonban, akik korábban ismerték s vele együtt munkálkodtak mint politikusok és diplomaták, vezető szerepre tettek szert az amerikaiak által is támogatott emigrációs szervezetekben, így a Magyar Nemzeti Bizottmányban is. Többen egyengethették így Kállay útját a magyar emigráns politikában betöltendő új szerepe felé vezető ösvényen. Sokat változott, finomodott a véleménye is, lassanként kritikusabban viszonyult már az 1945 előtti világ jelenségeihez. Diplomatikus, joviális alkata révén egyre elfogadottabbá vált, így még néhány aktív és tevékeny évet töltött a magyar politikai emigráció egyik felelős vezetőjeként. Egyre többen keresték meg leveleikkel, olyanok is, akik meglehetősen eltérő nézeteket vallottak korábban. Megszólítása már inkább „Kedves Miklós bátyám” volt, bár sokak számára még mindig „Kegyelmes Uram” maradt.

1944.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.