Jesse James meggyilkolása

Jesse James-t az Egyesült Államok déli régiójában afféle Robin Hoodnak tekintették. Még egy népdal is született, amelyet olyan hírességek adtak elő, mint Woody Guthrie, Pete Seeger, Johnny Cash és Bruce Springsteen. Első versszaka így hangzik: 

Szó szerinti fordításban: „Jesse James olyan legény volt, aki sok embert megölt, / Kirabolta a glendale-i vonatot. / Elvett a gazdagoktól és adott a szegényeknek. / Volt keze, szíve és esze!” 

Frank az úgynevezett bushwackerekhez, a déli Konföderációval rokonszenvező gerillákhoz, William Clarke Quantrill csapatához csatlakozott. Ez a sereg csapott le 1863 augusztusában az abolicionistákkal rokonszenvező kansasi városra, Lawrence-re, ahol közel kétszáz férfit meggyilkoltak. Megtorlásként a katonai főparancsnok, Thomas Ewing tábornok kiadta hírhedt 11. számú általános rendeletét: megparancsolta, hogy Missouri négy határ menti megyéjéből költözzenek el a Konföderáció támogatói. Káosz, zűrzavar és menekülés követte a rendeletet, az északi katonák házakat romboltak le, s a termést felégették. Ettől kezdve Nyugat-Missouri lakóinak egy része hevesen gyűlölte az északi „jenkiket”, s mindent hajlandó volt megbocsátani azoknak, akik harcoltak ellenük.  

1864-től a James fiúk „Véres Bill” Anderson gerilláihoz csatlakoztak. Jesse szeptember 27-én részt vett a centraliai mészárlásban, ahol a város kirablása után megállítottak egy vonatot és agyonlőtték a rajta utazó huszonnégy fegyvertelen északi katonát. Ezután megütköztek az őket üldöző kétszáz északi katonával, s szinte valamennyit lelőtték. Frank James, aki büszke volt olvasottságára, erős túlzással így emlegette a történteket: „Csak a thermophülai és alamói csata múlta felül a világtörténelemben Centráliát…”

A James-fiúk számára a polgárháború 1865-ben sem ért véget. Meg voltak győződve róla, hogy amit tesznek, az csak méltó bosszú mindazért, amit az Unió katonái Missouriban elkövettek. Az államban pedig olyan nagy volt az ellenszenv az Unió iránt, hogy igen sok farmer „a mi fiainknak” tekintette Jesse-t és társait, akik az „idegenek”, az északiak, a „jenkik” és a bankárok ellen harcolnak. Nem pénzt adtak a szegényeknek, hanem inkább önbecsülést, önbizalmat, azt a meggyőződést, hogy „a mi fiaink” mégiscsak ellátják a jenkik baját. Így aztán mindig találtak búvóhelyet és támogatókat maguknak Nyugat-Missouriban.  

Nehéz megmondani, hogy pontosan hány rablás fűződik a James-fiúk nevéhez, mert sokan próbálták utánozni a módszereiket. Egyes összesítések szerint tizenöt év alatt tizenkét bankrablást, hét vonatrablást és öt postakocsi-rablást hajtottak végre tizenegy különböző állam és territórium területén. Szívesen fitogtatták bátorságukat, s kacérkodtak a veszéllyel. 1871. június 1-én kirabolták az iowai Corydon város bankját, amíg a lakosság a metodista templomban egy politikai szónoklatot hallgatott. Ezután bevágtattak a templom udvarára, s odakiáltották a hallgatóságnak, hogy kirabolták a bankot. Még a pénzeszsákot is megrázták, s „az átkozott jenkik” gyávaságát szidalmazva ellovagoltak. 

Jesse James volt talán az első nyugati bűnöző, aki felismerte, milyen ügyesen lehet a sajtó közreműködésével manipulálni a közvéleményt, és szemérmetlenül vissza is élt ezzel a lehetőséggel. Először 1869 szeptemberében írt a sajtónak egy felháborodott levelet, amelyben tiltakozott az őt ért vádak ellen, s kijelentette, hogy mindig törvénytisztelő polgár volt. Később valamennyi rablásuk után levelet írtak az újságoknak, s ezeket általában Jesse James idős édesanyja vitte el a szerkesztőségekbe. Missouri államnak az egykori déli Konföderációval rokonszenvező újságjai, mint a Kansas City Times, el is fogadták és le is közölték ezeket a leveleket. A sajtó egy része úgy tüntette fel a többszörös bankrablókat és gyilkosokat, mint ártatlan déli fiatalembereket, akiket egykori polgárháborús hőstetteik miatt üldöznek az északiak. A Kansas City Times felháborítónak nevezte, hogy a demokrata párti, rablással vádolt missouriakat törvényen kívül helyezik, mialatt az igazi, republikánus rablók az állam vezető hivatalait töltik be. Amikor Missouri törvényhozása 10 000 dollárt szavazott meg a James-banda üldözésére, a képviselők egyharmada az indítvány ellen szavazott. 

A James-fiúk 1873-tól kezdtek el vonatokat rabolni. Ezután lépett színre legnagyobb ellenfelük, az Allan Pinkerton alapította detektív ügynökség. Csakhogy a chicagói detektívek nem igazodtak el Missouriban, a farmerek idegeneknek tekintették őket, nekik pedig fogalmuk sem volt, hogyan néznek ki a James-fiúk vagy a banda más tagjai. Hamarosan három detektívet lőttek le a James-fiúk farmjának közelében. 1875. január 26-án a detektívek bekerítették a fivérek anyjának a házát, mert azt feltételezték, hogy Jesse és Frank is ott tartózkodik. Bedobtak az ablakon egy világítórakétát, amelyet az egyik ijedt családtag belesöpört a tűzbe. A robbanás letépte a James fiúk anyjának alkarját, s megölte kilencéves féltestvérüket. Ennek következtében megyeszerte az északiak mártírjának tekintették az egész családot, s a detektívek ezután nem is mertek ellátogatni Clay megyébe. Jesse pedig egy időre „visszavonult”, és feleségül vette Zerelda Mimst, akitől két gyermeke született. 

A minnesotai Northfield városka mindmáig megünnepli szeptember 7-ét. 1876-ban ugyanis e napon lovagolt be a városba a két James-fivér, a három Younger-fivér (Cole, Jim, Bob), Clell Miller, Charlie Pitts és Bill Chadwell társaságában. A First National Bank volt a célpontjuk, ahová két óra tájban besétáltak. Csakhogy a páncélszekrénynek időzárja volt, Jesse nem hitte ezt el, leütötte a pénztárost, mire egy tisztviselő kirohant a bankból – és ekkor elszabadult a pokol. A város lakói fegyverekért rohantak, általános lövöldözés tört ki, s még köveket is dobáltak. Elias Stacy ugyan csak apró szemű söréttel töltötte meg a puskáját, de ezzel is leszedte Clell Millert a lováról. Miller visszakapaszkodott a lóra, de egy vakációzó orvostanhallgató, Henry Wheeler lövése végzett vele. Az utcán a banditák lelőttek egy szerencsétlen svéd emigránst, aki semmit sem értett az egészből, a bankban pedig Jesse hidegvérrel fejbe lőtte a pénztárost, de mire kirohant, már minden oldalról tüzeltek rájuk. Bill Chadwellt szíven lőtték, Franket és Bob Youngert a lábán és könyökén, Jim Youngert az arcán találták el. Cole tizenegy golyóval a testében még visszavágtatott öccséért, Bobért, s felkapta a lovára, de ez a bravúr sem változtatott azon, hogy egy kisváros bátor lakói húsz perc alatt kiirtották a Nyugatot rettegésben tartó bandát.  

Csak a sértetlen Jesse és a sebesült Frank tudott elmenekülni, a többiek meghaltak vagy elfogták őket. Ezzel a nagy napoknak vége volt, a James-fivérek illegalitásba kényszerültek. Kansas Citybe, majd a tennessee-i Nashville költöztek, ahol Jesse-t gabonafelvásárlónak hitték, Frank pedig egy farmon élt. 1879–1881 folyamán még három vonatot kiraboltak, de az újonnan szervezett, tapasztalatlan bűntársak között ellentétek merültek föl, mindenki egyre idegesebb és gyanakvóbb lett. 

Jesse James sorsát Missouri kormányzója döntötte el: rávette az egyik vasút-társaságot, hogy 5000 dollárt kínáljon fel a banda bármelyik tagjáért. Ez hatott: 1882 elején a huszonegy éves Bob Ford Missouri kormányzójához, majd Clay megye sheriffjéhez fordult. Jesse James ekkor a családjával St. Joseph városban élt, egy dombtetőn álló kis házban, ahonnan jól át lehetett tekinteni a környéket. Magányos volt, fáradt és betegesen gyanakvó.

1882. április 3-án két fivér, Charlie és Bob Ford reggel nyolc körül meglátogatta Jesse-t. Kávézás közben Jesse elolvasta a lapokat, és csodálkozva fedezte fel, hogy James Andrew Liddil, a banda egyik tagja feladta magát. Bob úgy érezte, hogy Jesse már rá is gyanakszik, mert Liddil volt az, aki bemutatta őt Jesse-nek. Ekkor furcsa dolog történt: Jesse lecsatolta pisztolytáskáját, és a fegyverével együtt az ágyra dobta. Egyik életrajzírója, Marley Brant szerint Jesse James belefáradt a menekülésbe, véget akart vetni az életének, és nem akarta törvényen kívüli életre kényszeríteni családját. Fegyvere lecsatolást tehát sajátos öngyilkosságnak is tekinthetjük, mert korábban sohasem tett ilyesmit, különösen olyan emberek előtt, akiket nem ismert jól. Felnézett egy bekeretezett kézimunkára a falon, amelyen ez volt olvasható: „Istenben a bizalmunk”. „Az a kép csúnyán poros!” – jelentette ki, hátat fordított a Ford-fivéreknek, s felállt egy székre. A zár csattanására meg akart fordulni, de erre már nem volt ideje. A füle mögé kapta Bob Ford revolverének golyóját.

A gyilkosság hatalmas szenzációt keltett, St. Joseph lakói csak most tudták meg, hogy az ország leghíresebb banditája élt a városukban. Frank megadta magát, de az esküdtszék felmentette. Amikor a Konföderáció egyik volt tábornokát tanúnak szólították fel, ezekkel a szavakkal ment oda vádlotthoz: „Hol van az én öreg barátom és fegyvertársam? Á, már látom őt! Engedjék meg, szeretnék kezet rázni katonatársammal, aki az oldalamon harcolt a déli jogokért!” Egyes délieknek ekkoriban csak ez számított. A negyvenéves Frank még harminckét évet élt, és öreg korában pénzért mutogatta szülőházát. Fennmaradt róla egy fénykép, melyen ott áll a farm bejárata előtt, s mellette egy tábla: „Belépődíj 50 cent, fényképezőgépet tilos behozni”.

Bob Ford, aki megölte Jesse Jamest, sosem talált nyugalmat. Kóborolt, s olykor színpadi fellépést is vállalt, hogy elmondhassa, hogyan ölte meg híres áldozatát. De gyakran kifütyülték. Beállt Barnum cirkuszába is, inni kezdett, szerencsejátékot folytatott, majd Liddillel szalont vettek Las Vegasban, de itt sem jártak szívesen a „Júdás” vendéglőjébe. Ő volt „az ember, aki megölte Jesse Jamest” – őt pedig a coloradói kocsmájában lőtte le egy Ed Kelly nevű bűnöző, akit lopással vádolt. A gyilkos húsz évet kapott. A börtönben pedig feltehetőleg úgy emlegették, hogy „az ember, aki lelőtte azt az embert, aki lelőtte Jesse Jamest”.