rubicon

János király

Isten kegyelméből vagy a szultán kegyéből?
21 perc olvasás

Szapolyai János, akit a mohácsi csatát követő zűrzavarban a magyar rendek királyukká választottak, 14 évig ült Szent István trónján. Felemelkedése sokban hasonlított Mátyás királyéhoz, és bár erdélyi vajda­ként másfél évtizedig sikerrel küzdött a törökök betörései ellen, későbbi, Szulejmánnal kötött „szövetségi" szerződése okán sokszor törökpártinak tartották. Kevesebben hitték és talán hiszik ma is, hogy személyében egy országáért felelősséget érző, királyként sem tehetségtelen főúr került a magyar trónra, akinek sorsát és cselekedeteit nem kis mértékben befolyásolta a korszak szuperhatalma, az Oszmán Birodalom. János király vitatott történelmi szerepe és megosztó személyisége okán napjainkban is aktuális feltenni a kérdést: ki volt valójában az utolsó magyar királyi dinasztia tagja, és vajon alkalmas volt-e az uralkodásra?

A Szapolyai elleni vádak változatosak, ám ezzel együtt koherensek és egy irányba mutatnak. Személyisége negatív tulajdonságaiból (hitvány, gyáva, kegyetlen, számító), azaz alkalmatlanságából fakad a legnagyobb bűne, a királyi korona megszerzése, ezt tetézi a koronázásával, hiszen megosztást okoz, ahol összefogásra lenne szükség. Gyarló céljai érdekében még az ősellenséggel is képes lepaktálni és Szulejmán szultán magyar vértől csöpögő kezét megcsókolni. Mindez elég a történelmi emlékezet vádiratához, melynek

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.