„Itt vagyok, engem küldj!”

Salkaházi (Schalkház) Sára Klotild Kassán született 1899. május 11-én szülei, Lipót és Klotild második gyermekeként a dualizmus időszakában. Sára kétéves volt, amikor szívbeteg édesapja meghalt. Édesanyja a Schalkház Szállóban dolgozott igazgatósági tagként, így tudta eltartani három gyermekét, Lipótot, Sárát és Jolánt. A szállót Sára nagyapja alapította 1873. augusztus 14-én, részvénytársasággá 1894-ben alakult. Sára 1943-ban így írt a fogalommá vált szállóról: „Nagyapám, a múltszázadbeli, valóban »idegenből ideszakadt« kassai polgár épített egy – hotelt! Vagy nem is hotelt, hanem… vendégfogadót. […] A szálló mellé azonban épített egy olyan termet, amely azóta is a művészet hajléka mindmostanság. Mert nem a fényes bálok, sem a nagy bankettek lényegesek annak a teremnek az életében, hanem a művészi estek, hangversenyek, nagyobbnál nagyobb művészek játéka… Templom lett az is, a művészet temploma, ahol a művész múzsájának, a közönség a művésznek hódol!”

Osztrák anyanyelvű édesanyjuk az elhunyt férj óhaja szerint csak magyarul beszélt gyermekeivel. Sára „aranykedélyű”, a fiúkat megszégyenítően bátor és „szinte tékozlóan jószívű” gyermek és fiatal lány volt. Tanítóképzőt végzett, de nem érezte hivatásának a tanítást. Amikor Kassa csehszlovák fennhatóság alá került, Sára nem tette le a pedagógusoktól elvárt hűségesküt, így nem taníthatott tovább. Syphax álnéven 1919-től cikkei jelentek meg az Esti Újságban, az újságírói igazolványt november 11-én kapta meg. 1920-ban – amikor a trianoni békediktátum miatt Kassa Csehszlovákia része lett – könyvkötői szakmát tanult, 1921. január 1-től 1924. február 1-ig dolgozott Pintér János könyvkötő mesternél. A műhelyben látta meg a vele együtt dolgozó asszonyok nehéz sorsát, és itt szokott rá a cigarettára is. Miközben Sára egyre erősebben érezte Isten hívását, édesanyja egy régi ismerőst szemelt ki számára vőlegénynek, így rövid ideig menyasszony is volt. A jegygyűrűt pár hónap után visszaküldte, de sokáig nem tudott igent mondani Isten hívására sem.

Erről a tépelődéséről így ír A Lélek Szavában 1943-ban (július 1.): „van valami, ami miatt nem válaszoltál… ami miatt nem tudod kimondani az első, talán nagyon halk, de mégis felelő szócskát… Mi lehet ez?... Talán nagy dolog, talán csekélység… Talán szereteted családod iránt… talán foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz… talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be.” Bár újabb munkája is adódott, húga kalaposüzletében segített, az írás az, amiben sok örömet lelt. 1925-től három évig volt A Nép (keresztényszocialista párt lapja) szerkesztője és a kassai iroda munkatársa. 1926-ban Fekete furulya címmel jelent meg novelláskötete. A szintén ekkoriban íródott Krisztus-legendák posztumusz kötetben jelentek meg 1947-ben a Szalézi Kiadó gondozásában, Ének és sóhaj címmel.

Évekig elsősorban a kisebbségi sors volt írásainak a témája, majd 1926 után áttevődött a fókusza a munkásokra. Nemcsak írásainak témájául választja a munkásokat, de a szociális segítségnyújtás gyakorlati módjait is keresi. 1927-ben Kassán telepedtek le a szociális testvérek, és a következő évben megszervezett szociális és népgondozó tanfolyamnak Sára is hallgatója volt, sokat beszélgetett a testvérekkel. 1928 őszén eldöntötte, hogy jelentkezik a Szociális Testvérek Társaságába, és bár nem szabták feltételül, kemény küzdelemmel leszokott a dohányzásról. 1929 februárjától novícia a „bencés alapokon álló, modern formában megjelenő, szociális tevékenységet kifejtő”, lelkiséget élő szerzetescsaládban.

Egy előremutató pillanatkép a novociátusból: nagyböjtben a jelöltek feladata volt a keresztút egy-egy állomásánál elmélkedni. Sárának jutott a 12. állomás: Jézus meghal a kereszten. A feljegyzések szerint a következő szavakat mondta: „Uram, halált, nagy halált adj nekem!” Isten meghallgatta, és megadta neki a vértanúság kegyelmét.

1929. június 29-én, pünkösdvasárnap volt a fogadalomtétele, választott jelmondata: „Alleluja.” Idézet a naplójából (június 30.): „Méltó vagyok a fogadalomtételre? Méltó vagyok a hivatásra? …nem, nem, és százszor nem. Két évvel ezelőtt még cigarettázó, mulatozó, könnyelmű ember voltam… És lám, tegnap mégis ott térdeltem, és mondtam, kicsit meghatottan, kicsit akadozó nyelvvel: – Édes megváltóm, Uram, Jézus!”

A következő években Kassán, Szlovenszkóban, majd Komáromban karitász munkát végzett, hittanórákat tartott, munkatársaival létrehozták a Katolikus Nőszövetséget, és a Katolikus Nő című lapot írta, szerkesztette. 1937 augusztusában Budapestre költözött: az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Tizennyolcféle munkaterületen dolgozott. 1938-ban a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozott, majd a háztartási alkalmazottakkal foglalkozott az ún. Zita-körökben. 

1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Új jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme, itt vagyok, engem küldj!)

Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszaveszik eredeti német nevüket – Salkaházira magyarosította. Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országban megjelenő nemzetiszocialista eszmék ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak.

1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének (DL) országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője volt. Három év alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. A mozgalom tízéves jubileumi ünnepségén írta Sára testvér: „azon dolgozunk, hogy munkástestvéreinket, a munkáscsaládokat visszaadjuk Krisztusnak! A munkás Krisztus, a Dolgozók Nagyasszonya és a Szent Ács számunkra… komoly, mindennapi életünket megszentelő valóság!”

Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét: „azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és Testvérek üldöztetése következne be…, fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek – különösen az öregek, betegek és gyengék – életéért, és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket, és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől, főként pedig a hűtlenségtől: Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt” (idézet életfelajánlásából). Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember végén vagy október elején megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában.

1943-ban (ahogy azt az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson XII. Piusz pápa nevében a pápai legátus megígérte) Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében Szent József napján, március 19-én Budapesten, a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadták Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát – maga Sára testvér tanította be a leányoknak.

Ez a vasárnapi nap egyben a német megszállás napja, az ország hadterületté vált, zsidók és ellenállók élete került veszélybe. Április 5-től volt kötelező a sárga csillag viselése. A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. A balatoni Sarolta üdülőben lévő mintegy harminc kisgyermekes anyáról és gyermekről Sára testvér gondoskodott. Mintegy ezer ember köszönheti életét a szociális testvéreknek, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.

Ez év októberében a náci Németországra támaszkodó nyilasok puccsal átvették a hatalmat, a Horthy-korszak véget ért. Október közepétől a fővárosi zsidóság élete került fokozott veszélybe. 1944. december 27-én – az egyik szobalány, Dömötör Erzsébet feljelentése nyomán – a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak: négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér csak végszóra érkezett meg, amikor az utcasarokról látta a kapu előtt posztoló nyilast, még elmenekülhetett volna, de nem tette. Mint az otthon felelős vezetőjét őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mezítelenre vetkőztetve a jeges Dunába lőtték őket. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdelt, és égre emelt tekintettel utolsó mozdulatként nagy keresztet vetett magára.

Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága beteljesedett. Ahogy Sára testvér az életfelajánlásában kérte, a náciellenes és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális testvérek közül senkinek nem esett bántódása, egyetlen testvér sem vesztette életét.

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Salkaházi Sára testvért 1972-ben felvette a Világ Igazai közé, ezzel elismerve hősies életmentő tevékenységét.

A hit vértanújának tekintett Salkaházi Sára testvér boldoggá avatási eljárását 1996-ban indították el, XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a vértanúságról szóló dekrétumot. Isten Szolgálójának, a tiszteletre méltó Salkaházi Sárának boldoggá avatási szertartására 2006. szeptember 17-én 11 órakor került sor, a Szent István-bazilika előtti téren.