rubicon

Indián alternatíva Peruban

4 perc olvasás
A spanyol hatalom konszolidálása Peruban korántsem lett volna könnyű, ha a hódítók nem leltek volna szövetségesre az Inka Birodalom által bekebelezett indián kisállamok kuraka előkelőiben. De meddig tarthatott az érdekazonosságon alapuló történelmi kompromisszum?

Pizarro 1532-es megjelenése Peruban – 168 katonával – még nem jelentette a hatalmas, több milliós népességű inka birodalom meghódítását. Az inka állam tovább élt – Cuzco elfoglalása után Vilcabamba központtal –, és határainak szűkülése nem annyira a spanyol hódítás, mint inkább az inkák által meghódított indián népek lázadásának eredménye volt. Az indián kisállamok előkelői összefogtak a spanyolokkal az inka birodalom kecsua elitje ellen. Az indiánok és a spanyolok indítékai, hátsó szándékai persze merőben ellentétesek voltak.

Az egyezséget Toledo alkirály hozta létre, aki 1571-ben érkezett Peruba, és az Andokban tett több hónapos körútja során fölismerte, milyen erős a volt kisállamok kuraka elitjének inkaellenessége. Szakított azzal a korábbi spanyol fölfogással, amely az inkákban látta Peru törvényes urait, s azt kezdte hangoztatni, hogy az inkák uralma jogtalan, mert elvették a perui népek szabadságát. Propagandájában a helyi kuraka érvek csengtek vissza. Így ajánlott szövetséget a kurakáknak.

Képes vádirat

1908-ban egy addig nem ismert kéziratot találtak a koppenhágai királyi könyvtárban: Felipe Guaman Poma de Ayala III. Fülöpnek ajánlott krónikáját. Máig sem tudjuk, hogy eljutott-e a címzetthez, mert még a spanyol alkirály limai udvarában nyoma vesztett. Valószínűleg nem véletlenül. A képes krónika valóságos vádirat a spanyol gyarmatosítók gyakorlata ellen.

A nagyívű politikai-történeti összefoglalóban a szerző – az indián kuraka-elit véleményét

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.