„Ez csoda! Az első világháború óta ez az első pozitív esemény, és megváltoztatja majd a világot” – hangoztatta az irodalmi Nobel-díjas orosz disszidens, a pravoszláv hitű Alexander Szolzsenyicin a hírre, hogy Karol Wojtyłát választották meg a katolikus egyház fejévé.
Azóta több mint 40 év telt el. Ez már történelem. Sir Michael Howard, a kiváló oxfordi történész Wojtyła pápaságáról szólva úgy fogalmazott, hogy a 20. század két hatalmas forradalomnak volt tanúja. Az egyik akkor következett be, amikor Lenin bolsevikjei átvették a hatalmat 1917 novemberében. A másik pedig a katolikus egyháznak az „ancien régime” bástyájából való átalakulása a demokrácia és az emberi jogok védelmének ma létező legnagyobb intézményévé.
Ha elfogadjuk ezt az értékelést, kijelenthetjük: II. János Pál nemcsak nagyszerű védője volt az emberi jogoknak, hanem a 20. század legnagyobb forradalmárai közé tartozik.
Visszatekintve nem lehet igazán felmérni azokat a kihívásokat, amelyekkel meg kellett küzdenie a közel ötszáz éve első nem olasz pápának Szent Péter székében. Éppen ezért érdemes visszamenni az időben, és felidézni Karol Wojtyła egyik elődjének alakját, az érzékeny entellektüel VI. Pált, az elegáns francia gondolkodás iskolájának neveltjét, a nagy diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező férfiút.
A motívumok közül az első „a francia”
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.