Így látták ők

A ­székely eredetkérdés romantikus megoldásait a ré­gészeti-topográfiai kutatások nem támasztják alá. A hun, illetőleg avar eredetelmélettel szemben Erdély hun­ko­rát csak minimális leletanyag képviseli, e korszak terüle­tünk településtörténetének egyik mélypontja volt. Avar leleteket ugyan ennél jóval nagyobb számban találtak, azonban a kései avar „onogur” leletek csak Erdély belse­jéből, az Aranyos, Maros és Küküllő vidékéről kerültek elő. Tovább élő avar népesség léte Erdélyben az avar birodalom felbomlása után nem mutatható ki, ráadásul a terület hegyes-erdős peremvidékeit, így a későbbi Székelyföldet is a késő avarkorban nem avar, hanem szláv népesség lakta. A számtalan helynevet maga után hagyó, helyenként a kora Árpád-korig fennmaradó szláv népesség léte kizárja, hogy a székelység mai szállás­te­rületén, nagyobb tömegben tovább élő avarok utóda­ként keletkezett volna.

Régészeti módszerekkel a székelység idegen etnikai eredete akkor volna igazolható, ha az Árpád-kori széke­lyek anyagi kultúrája, viselete, temetkezése eltérne a ko­rabeli magyar, nem utolsósorban az erdélyi magyar leletektől, amiként például a középkori kunok és jászok esetében ez kiderült. A magyartól eltérő etnikumra utaló régészeti következtetések azonban az Árpád-kori székelység tárgyi hagyatékából nem vonhatók le, a feltárt leletek nem különböznek a történeti Magyaror­szág bármely más pontján kiásott tárgyaktól.

A régészeti leletek egy sajátos, számos archaikus vonást mutató társadalomra utalnak, ahol – az ország bel­sejével ellentétben – néha még a templom köré te­metkeztek (Zabola és Petőfalva Orbaiszékben). A szo­ká­sosnál valamivel gazdagabb sírmellékletek között ritkán még állatcsontok is előfordulnak, gyakoriak az S végű hajkarikák különböző,