Horthy Miklós

Egy tiszántúli, pár száz holddal rendelkező dzsentricsalád ötödik gyermekéből az Osztrák–Magyar Monarchia flottájának főparancsnoka, majd az önállóvá vált Magyarország államfője lett. Egyedülálló karrier ez a 20. század első felében, kettős felemelkedés, amely egyben az ország történetének két korszakát is jelöli. A család, amelyből e férfi jött, a 17. században kapott nemesi levelet, előnevét nagybányai háza és szőlőterületei után vette fel, s birtokai, kiterjedt rokoni kapcsolatai révén behálózta Bereg, Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Máramaros, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa vármegyéket, tevékeny szerepet vállalva azok közéletében. A 17. század második felében református püspököt is adott Erdélynek, a család egyes tagjai II. Rákóczi Ferencet szolgálták. Az apa, az 1830-ban született Horthy István az utóbb ősinek mondott kenderesi birtokot és annak központját saját birtokainak cseréje és felesége hozománya révén alakította ki. A főrendiház tagjaként Tisza Kálmán barátja, a Szabadelvű Párt Szolnok megyei vezéralakja, a református egyház magas rangú tisztségviselője volt, aki szigorú figyelemmel igazgatta nemcsak a birtokot, de öt életben maradt fiát és két leányát is.

Miklós 1868. június 18-án Kenderesen látta meg a napvilágot. Rendkívül eleven, ügyes gyermek lett, minden sportág vonzotta. Ámulatot keltett, amikor Debrecenben, ahol a kollégium elemi iskolájába járt, velocipédjével végighajtott a főutcán. Úgy tűnt, életútja nem fog különbözni a hasonló dzsentrifiúkétól: megyei szolgálatba lép vagy katonatiszt lesz. Bátyja, István lovassági tiszt volt, később tábornok lett, és szolgálati ideje jó részét Bécsben töltötte. Miklós sorsa azonban másként alakult. Szigorú nevelése érdekében egy soproni német nyelvű gimnáziumba íratták, majd atyja ellenállását leküzdve, sikerült elérnie, hogy Fiuméba mehessen a Tengerészeti Akadémiára. (Bátyja, Béla tengerésztisztnek készült, ám egy hadgyakorlat során szerzett sérülésébe belehalt).

Életének felhőtlenül boldog időszakát azok az évtizedek jelentették, melyeket a flottánál töltött, tanulóéveitől egészen főparancsnokságáig. 1886-ban végezte el az akadémiát, attól kezdve a szabályzat szerint haladt előre, 1889-ben tette le a tiszti vizsgát. Kiváló fizikai képességei a kiképzés során is megmutatkoztak, a flotta sportversenyein rendszerint győzelmet aratott. Lovagolt, vitorlázott, úszott, első volt a teniszjátékosok között, majd ő honosította meg a futballt Polában, s élete végéig szenvedélyesen vadászott.

Maga is elismerte, hogy az elméleti kérdések nem