Horthy-korszak

Naiv az a történész, aki azzal foglalkozik, hogy az utókor bölcsességével kinyilatkoztassa: mit kellett volna egy adott helyzetben valamely kormánynak tennie. A kormányok éppen a sorsfordító helyzetekben lidércfények között, nagy külső és belső nyomás alatt, a pillanatnyi haszonra építő érdekcsoportok között lavíroznak, és akkor sem mindig lenne erejük ideális döntést hozni, ha a jövőbe látva tudnák, hogy mi az.

Vegyük mindehhez hozzá, hogy magyar uralkodók vagy pártvezérek a döntés tragikus óráiban ritkán élvezhették az ellentéteken felülemelkedő, egységes közvélemény támogatását. Nem támaszkodhattak olyan közbizalomra, mely például a román kormánynak 1916-ban, 1919-ben vagy 1944-ben lehetővé tette, hogy kivárja a legkedvezőbb pillanatot; a nemzeti érdek vagy önzés olyan kohéziójára, mely a szerb nemzetet kormánya mögé állította, sőt kormány nélkül is tömöríteni tudta a veszély pillanatában. Magyar kormányok kezét hányszor kötötte meg, hogy követelőző és széthúzó közvéleményt tudtak a hátuk mögött; ami persze nem jelenti, hogy maguk a kormányok nem hoztak hibás döntéseket. ám – legalább 1867 és 1944