Horthy és Gömbös

Már a kezdet kezdetén bizonytalanság van akörül, hogy mikor is találkoztak először személyesen. Emigrációban készült emlékirataiban a kormányzó ezt Károlyi Mihály miniszterelnökségének idejére teszi. „Gömbös Gyula államtitkára volt a szegedi hadügyminisztériumnak, mikor ennek vezetését átvettem. Első találkozásunk azonban már 1919-ben történt – írja Horthy. – Hunyady Ferenc gróffal találkoztam Budapesten az utcán, és ő célzásokat tett előttem valamilyen összeesküvéses vállalkozásra, mely Károlyi Mihály kormánya ellen készült. Az ilyen dolog megvitatására semmi esetre sem találtam alkalmasnak az utcát, azt javasoltam tehát, hogy valamelyik szállodában tartsunk összejövetelt. Ez meg is történt. Mintegy húszan jöttek el, mind tele lelkes, hazafias elszántsággal, de vajmi kevés hozzáértéssel a gyakorlati kérdésekhez, amiken az ilyen vállalkozás sorsa múlik. Ekkor tűnt fel nekem Gömbös vezérkari százados, mert szabatos kérdésre mindig szabatos választ adott, és éppen oly távol állott minden ábrándozástól, akárcsak jómagam. Már együttműködésünk elején megismertem az ő jó és kevésbé jó tulajdonságait. Jeles katonatiszt volt, mint politikusra pedig ráillett az angoloknál szokásos kifejezés: co­lourful (színes egyéniség). Tehetséges szónok volt, és kétségtelenül új lendületet adott belpolitikai életünknek.”

A tisztikar becsületét mentette meg

Ebből a rövid jellemzésből kitűnik a volt kormányzó személyes véleménye Gömbös Gyuláról. Eszerint tehát az első találkozásukra még 1919. március 21. előtt került volna sor Budapesten, nyilván a MOVE-s tisztek társaságában. Ezzel szemben Gömbös Gyula korabeli feljegyzéseiben (Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradalomról és ellenforradalomról, 1920), de Kozma Miklós naplójában sem találunk említést ilyen találkozásról. Pedig ha ez megtörtént volna, akkor erre 1920-ban Gömbös nemcsak emlékezett volna, hanem nyilván igencsak büszke is lett volna.

Sokkal valószínűbb, hogy találkozásukra és együttműködésükre Szegeden került sor. Ennek történetét már egyértelműen rekonstruálhatjuk. Gömbös 1919. április 23-án érkezett Belgrádból Szegedre. Az aradi ellenkormány (Károlyi Gyula gróf kormánya) május 28-án költözött a Tisza-parti városba, ahol május 31-én Gömbös lett a kormány hadügyi államtitkára. Horthy Miklós altengernagy május 30-án jelent meg Szegeden, s egyheti gondolkodás után vállalta a hadügyminiszterséget. Gömbös ezeket írja első találkozásáról Horthyval: „Nemsokára megérkezett Szegedre Horthy, a jelenlegi kormányzó úr Őfőméltósága, akit eddig csak hírből ismertem. Feledhetetlen lesz első találkozásunk, de különösen az a tépelődés, amellyel a kormányzó úr vállalta a hadügyminiszterséget. Azt mondotta: »Nem hallgathatom tovább a fű növését Kenderesen, midőn Szegeden a magyar Géniusz bontja ki szárnyait egy második honfoglaláshoz.«” Horthy Miklós persze nem a fű növését hallgatta, hanem Bethlen István tanácsát, akinek ösztönzésére végül is igent mondott.

Horthy Szegeden sem lépett be egyik pártba vagy egyesületbe, titkos társaságba sem. Kivételt egyedül a Gömbös Gyula elnökletével itt is megalakult MOVE-val tett. 1919. július 4-én a szegedi színházban rendezett alakuló díszgyűlésen az országos elnök javaslatára Horthy Miklóst a MOVE díszelnökévé választották. A haderő szervezésében Gömbös mint vezérkari tiszt hatékonyan működött, míg a tengerész főtisztnek erről kevés fogalma lehetett. A szegedi nemzeti hadsereg magvát képező két első gárdaszázadot (tiszti különítményt) a Gömbös köré gyülekező MOVE-beli tisztek alakították meg. Ezt később Kozma Miklós és Zsilinszky Endre egybehangzóan megerősítette.

Szegeden tehát szoros kapcsolat létesült a hadügyminiszter és államtitkára között. A feltétel nélküli hűséget tanúsító Gömbösnek sikerült elnyernie a leendő fővezér, majd államfő bizalmát. A későbbiekben a legitimisták éppen Gömbösben látták Horthy „rossz szellemét”, és igyekeztek megingatni a kormányzó bizalmát iránta. Amikor egy „legitimista szegedi” vezérkari tiszt, Szilágyi Lajos a nemzetgyűlésben azzal vádolta Gömböst, hogy magának vindikálja a Nemzeti Hadsereg megszervezését, kijelentette: „Soha nem vindikáltam magamnak azt az érdemet, hogy a magyar nemzeti hadsereg megteremtője én vagyok; hű szolgája voltam a főméltóságú kormányzó úrnak, midőn a szegedi nemzeti hadsereg élére állt.”

1919 nyarán és kora őszén Horthy és Gömbös közvetlen „munkakapcsolata” megszűnt. Horthy a hadsereg fővezére lett, a volt államtitkárt pedig a franciák 1919. július végén kiutasították Szegedről. Augusztusban a fővezér Siófokra tette át főhadiszállását, Gömbös Gyula pedig Budapesten vetette bele magát a politikába. Szolgálaton kívüli állományba helyeztette magát, és így nem lett tagja a Nemzeti Hadseregnek (a Fővezérségnek), de nem vállalt szolgálatot a Hadügyminisztériumban sem. A MOVE országos elnökeként ugyanis „szabad kézre” volt szüksége ahhoz, hogy az egyre terebélyesedő félkatonai szervezetet a Fővezérséggel szoros együttműködésben Horthy hatalomra juttatásának szolgálatába állítsa.

1919–20 fordulóján a Gömbös vezette MOVE-nak nagy szerepe volt abban, hogy végül is a fővezér került az államfői székbe. A munkamegosztás szerint Kozma Miklós mint a Fővezérség Nemzetvédelmi Osztályának vezetője anyagilag is támogatta, magyarul pénzelte a MOVE szervezését és működését. Az összefonódás mondhatni teljes volt: a Nemzeti Hadsereg tisztikara mintegy „hivatalból” tagja volt a MOVE-nak. Horthy 1919. december 13-ai hadparancsában az aktív tiszteknek is azt „ajánlotta”, hogy lépjenek be a MOVE-be. Bár ekkor közvetlenül Kozma volt a „partnere”, aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy folyamatosan fennállt a szoros és bizalmas kapcsolat a leendő kormányzó és a MOVE-vezér között.

Ezt bizonyítja – még a kormányzóválasztás előtt – a MOVE 1920. január 17-ei országos gyűlésén elhangzott elismerés. (A gyűlésen megjelent a fővezér a feleségével együtt.) Gömbös ünnepélyes keretek között átadta a fővezérnek a MOVE díszelnökségét tanúsító oklevelet. Horthy rövid, katonás beszédben köszöntötte a MOVE-t és annak elnökét. „Amikor Szegeden összegyűltünk, még nem tudtam, mi a MOVE – mondta. – Ma már tudom és hirdetem, hogy minden igaz hazafi kötelessége a MOVE zászlaja alá sorakozni. […] Köszöntöm a MOVE elnökét, aki erős és kitartó munkával tette a MOVE-t naggyá. Ő a MOVE legkritikusabb napjaiban a tisztikar becsületét mentette meg.”

A budaörsi csata hőse

1920. március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották, amit szegedi bajtársai joggal ünnepelhettek saját sikerükként. Az újdonsült államfő ezt követően is szívesen mutatkozott együtt – legalábbis egy darabig – velük. 1920 júniusában például a margitszigeti pályán a Prónay-zászlóalj tiszti csapata a MOVE-elnökség tiszti csapatával focizott, és a dísztribünön megjelent Horthy, Prónay és Gömbös is.

Azonban Gömbös Gyula megingathatatlannak tűnő pozícióját fokozatosan kikezdte a békeszerződés aláírása, a hadsereg leszerelése, a tisztek kitiltása a MOVE-ból, a legitimisták látványos törekvése Horthy megnyerésére. Az államfői funkcióba gyorsan beletanuló Horthy pedig – nem utolsósorban Bethlen gróf tanácsait követve – egyre tartózkodóbb lett a „szegediekkel” szemben. Nélkülözni persze egyelőre nem lehetett őket, s a körülmények változásait követők előtt nyitva állt az út a hatalomhoz való illeszkedéshez is.

Gömbös Gyula kétségtelenül ez utóbbiak közé tartozott. Az 1921-es húsvéti királypuccs idején valószínűleg nem volt tevőleges szerepe, bár egyes legitimisták állítása szerint neki köszönhetően sikerült Horthyt lebeszélni a hatalom békés átadásáról. Forrásokkal azonban csupán annyi bizonyítható, hogy Horthy a király távozása után tárgyalt az időközben a Várba hívott Gömbös Gyulával is. Meghívása és a válság megoldásában való részvétele mégis figyelmet érdemel, hiszen semmiféle konkrét államhatalmi pozícióval nem rendelkezett: a MOVE elnöke és a kisgazdapárt nemzetgyűlési képviselője volt ekkor. De Horthy számára mégis fontos személy volt hatalma megvédése szempontjából: benne maradéktalanul megbízhatott, míg éppen miniszterelnöke, gróf Teleki Pál „gyanúba” keveredett hűségét illetően.

Még inkább szükség lett Gömbösre a második, fegyveres királypuccs idején, 1921 őszén. Bethlen miniszterelnök és a kíséretében lévő Gömbös 1921. október 21-én este Pécsett értesült arról, hogy a király Sopronba érkezett. Míg Bethlen nyugodtan lefeküdt, s csak a reggeli vonattal indult vissza, Gömbös azonnal sínautóba szállt, és az éj folyamán Budapestre érkezett. A kormányzó másnap, 22-én hadparancsban szólította fel a katonákat a neki tett hűségeskü megtartására. Bethlen pedig Gömbös Gyulát bízta meg azzal, hogy „összekötőként” állandó kapcsolatot tartson a Horthyhoz hű alakulatokat vezénylő Nagy Pál tábornok, illetve a Sándor-palota és a kormányzó között. Gömbös mozgósította a MOVE-t, az egyetemi zászlóaljakat, a bajtársi egyesületeket. A félig-meddig irreguláris alakulatok tartották Budaörsnél a frontot, amíg a hivatásos katonák megérkeztek, és eldöntötték a csatát a kormányzó javára. Gömbös másnap, 24-én a Műegyetemen a kormányzó nevében mondott köszönetet az ifjúságnak hősi helytállásáért.

Budaörsi szerepéért Gömbös megkapta az új kormánypárt, a Bethlen vezette Egységes Párt ügyvezető alelnöki tisztségét, és „levezényelhette” az 1922-es nemzetgyűlési választásokat. Ez azonban – mint később kiderült – csak moratórium volt a Bethlennek történő alárendelődés, avagy az ellenzékbe vonulás előtt. 

A konszolidációs politika és a Gömbös-féle fajvédelmi stratégia konfliktusában a kormányzó 1923 folyamán miniszterelnöke mellé állt, és ezzel Gömbös „ki volt rúgva”. De ellenzéki fajvé­dő politikusként is mindig hangoztatta feltétlen hűségét a kormányzóhoz. Bizonyára Horthynak is szerepe volt abban, hogy Bethlen, bár marginalizálhatta Gömböst, politikailag mégsem tehette lehetetlenné. A politikai tartalékra mindkettőjüknek szüksége volt. Így például Gömbös ellenzékiként is ún. „egyhangú” szavazással, ellenjelölt nélkül jutott országgyűlési mandátumhoz 1926-ban.

Vezérkultusz

1928-ban Gömbös Gyula „szögre akasztotta” a fajvédő programot, és visszatért a kormánypártba, sőt, mi több, egyenest a honvédelmi minisztérium politikai államtitkári székébe. Horthy nem­egyszer tanújelét adta, hogy a jövőben ismét számít rá. A szakterületén valóban elismerésre méltó munkát végző Gömbös mind rangban, mind pozícióban előrehaladt. A kormányzó vitézzé avatta, majd 1929-ben kinevezte honvédelmi miniszternek, előlépett tábornokká, 1936-ban pedig elérte a legmagasabb rendfokozatot: lemondva a miniszterségről gyalogsági tábornok lett.

1932 áprilisában Horthy közölte Gömbössel, hogy Károlyi Gyula menesztése után, az év őszén őt fogja miniszterelnöknek dezignálni. Kikötötte azonban, hogy akkorra Gömbös részletes és konkrét kormányzati programot dolgozzon ki és mutasson be neki. Ez meg is történt, a Nemzeti Munkaterv formájában. Horthy emlékiratában olvashatjuk, hogy „bizonyos vonakodás után neveztem ki 1932. október 1-jén miniszterelnökké, miután Bethlen és számos más vezető politikus is mellette foglalt állást. Elhatározásomra döntően azok a vitathatatlan eredmények hatottak, melyeket Gömbös honvédelmi minisztersége alatt ért el. Éppen ezért miniszterelnökként is megtartotta a honvédelmi tárcát”. A tengerész-államfőnek tehát a katona-politikus imponált elsősorban.

Mit mond minderről Gömbös „íródeákja”, későbbi sajtófőnöke, Antal István emlékirataiban? Amikor 1932. április derekán Gömbös magához kérette barátait, közölte velük, hogy „a kormányzó és én köztem fennálló s ma már – hál’ istennek – ismét teljesen zavartalan, bizalmi viszony van”. Míg 1922-től Horthy – szerinte Bethlen hatására – elhidegült tőle, az elmúlt két-három évben „melegedett fel” ismét iránta. Kétségtelen, hogy Gömbösnek nem volt „könnyű dolga” a Várban, nem ő volt a Horthy körüli „kamarilla” – Bethlen, Károlyi Gyula, báró Perényi Zsigmond és Kánya Kálmán – embere. Sőt, ellenszenves volt a kormányzó családjának is. Antal szerint a kormányzó felesége, Purgly Magdolna „nem szívelte”; a kormányzó bátyja, Horthy István pedig „egyenesen izzó gyűlölettel viseltetett iránta”, és folyton „azt duruzsolta a kormányzó fülébe, hogy Gömbös voltaképpen az ő helyére tör, s azért rendezi országszerte a tömegdemonstrációkat, hogy előkészítse a maga számára a talajt, ő akar »fővezér« lenni”.

Mindennek természetesen meg is volt az alapja: a Gömbös és Marton Béla által kialakított vezérkultusz. (Bár hozzá kell tennünk, hogy a vezérkultusz magyar válfaja távol állt a fasiszta vagy náci vezér diktátori hatalmától.) Egy 1933-as kecskeméti tömeggyűlés kapcsán mindennek visszásságairól Antal számol be. „Ez a vezéri tömeg­pszichózis annyira fokozódott és annyira kiéleződött, hogy Gömbös beszéde alatt a tömeg ütemes kiáltozásokkal ismételte az »éljen a vezér« mondatot, sőt egy túlbuzgó csizmás hallgató még ezzel sem elégedett meg, s lelkesedéstől kipirult arccal az »éljen a fővezér« szavakat harsogta Gömbös Gyula felé. A miniszterelnök meghökkent erre a nem várt közbekiáltásra, s igen komoly nehezteléssel fordult a közbekiáltó felé: »A fővezér a budai Várban ül, és én büszke vagyok arra, hogy neki első munkatársa lehetek, és egyben vezére a nemzeti egység mozgalmának.«” Úgy véljük, Horthy és Gömbös viszonyának ez a lényege. Amíg Horthy a helyén volt, Magyarországon senki másból nem lehetett diktátor, s miután a helyzet ezt nem indokolta, ő sem vezetett be diktatúrát.

Gömbös miniszterelnökként ismét „közvetlen és napi munkakapcsolatba” került Horthyval. A kormányzó csak ritkán avatkozott a napi politikába, de ha szükségesnek látta, ekkor is megtette. Gömbös kormányra jutásának egyik legfontosabb előfeltétele a kormányzói jogkör újbóli kiterjesztése volt. Az erről szóló törvényjavaslatot már 1933 júniusában benyújtotta, s a parlament „simán” elfogadta. Ez a jogkiterjesztés lehetővé tette a kormányzó számára az országgyűlés elnapolásának, berekesztésének és feloszlatásának a királyi hatalomba foglalt jogosítványát. Miért volt ez Gömbös érdeke is? Azért, mert ha élvezi a kormányzó bizalmát, úgy ezen bizalom révén a végrehajtó hatalom (kormány) túlsúlya érvényesül a törvényhozó hatalommal (országgyűlés) szemben. Az már inkább Gömbös tájékozatlanságával magyarázható, hogy kísérletet tettek az Apostoli Szentszéknél a korábbi apostoli király főkegyúri jogának megszerzésére is a kormányzó számára.

Horthy és Gömbös személyes kapcsolatát érzékelteti, hogy Horthy 1934. november 15-én, kormányzóvá választásának 15. évfordulóján – életében először – ellátogatott a miniszterelnöki rezidenciára, a Sándor-palotába. Antal előadása szerint Horthy egyszer csak odafordult Gömböshöz: „Te Gyulám, én még voltaképpen soha nem láttam a Sándor-palotát belülről, szeretném már egyszer belülről is megismerni. Nem mutatnád meg nekem?” Gömbös készségesen vezette végig a kormányzót a palota termein, szobáin. Amikor a miniszterelnöki dolgozószobához értek, annak előszobájában ott ült Gömbös katonai titkára, Petneházy Antal törzskari alezredes. Gömbös kedélyesen reászólt: „Te alezredesem, mutasd csak meg a főméltóságú úrnak, mi van ebben a zöld páncélszekrényben” – és rámutatott a sarokban álló hatalmas Wertheim-kasszára. Gömbös tudta szerint ebben tartották a miniszterelnök legtitkosabb politikai aktáit, iratait, illetve – s ez megint jellemző Gömbös mentalitására – egy esetleges váratlan támadás esetére a két alsó polcon kézigránátokat, revolvereket, töltényeket, bajonetteket. Amikor Gömbös ismételt sürgetésére az alezredes kinyitotta a páncélszekrényt, abból „egy nagy halom papiros odaesett a kormányzó lábai elé. […] De a java csak ezután következett. A másik polcon az akták helyén egy tálcán két üveg pálinka, egy üveg konyak és egy üveg kecskeméti barackpálinka éktelenkedett. Egy másik tálcán pálinkáspoharak. […] A pálinkás polc alatt sóskifli és császárzsemle-maradékokkal, szalámi-, parizer- és virslihéjakkal, tormával, mustárral. A két alsó polcon tényleg ott voltak a kézi­gránátok.” A kormányzó hang nélkül kiment a szobából, leszaladt a palota piros szőnyeges márványlépcsőjén, beugrott az autójába, és hazahajtatott a Várpalotába. A kormányzó ugyanis, ha nagyon mérges volt, nem kiabált, nem veszekedett, ellenkezőleg, némán és konokul hallgatott – írja Antal. Az affértól Gömbös pozíciója nem ingott meg, az alezredes azonban lemondhatott karrierjéről.

Megoldatlan rejtély

A Horthy–Gömbös politikai kapcsolatban máig megoldatlan rejtélynek számít, hogy a kormányzó – Bethlen megkerülésével, magyarán vele szemben – miért volt hajlandó Gömbös kívánságára idő előtt, 1935-ben feloszlatni a képviselőházat, új választásokat kiírni, amelyek során Gömbös a saját képére formálta a kormánypártot. Horthy mindössze miniszterelnöke iránti lojalitására hivatkozik emlékirataiban. A szakirodalom sem jutott ennél mélyebb megállapításra. A dolog talán még magát Gömböst is meglepte, aki nem is volt biztos benne, hogy Horthy nem gondolja-e meg magát. Ugyanis 1935. február 9-én a kormányzó még „összebékítette” Bethlent és Gömböst, ami persze inkább csak színjáték volt. Gömbös szerint Bethlen célja az volt, hogy eltávolítsa az ő környezetéből a „rossz szellemeket”: a pártelnök Sztranyavszky Sándort, a pártfőtitkár Marton Bélát és a sajtófőnök Antal Istvánt. Az ominózus audienciáról Gömbös azzal a benyomással távozott, hogy „őfőméltósága már nem áll száz percentig István [ti. Bethlen] háta mögött, s számos jelét adta annak, hogy inkább felém húz. Ez rendkívül fontos és örvendetes az én további elképzeléseim szempontjából.”

A kormányzó 1935. március 2-án fogadta Gömböst, aki benyújtotta lemondását. A kormányzó azon nyomban megbízta az új kormány megalakításával, és kezébe adta a házfeloszlató legfelsőbb kéziratot. (Egyben elfogadta az új kormánylistát is.) Ezt követően Gömbös eltűnt Budapestről, és a Bakonyba, Királyszállásra utazott, nehogy esetleg utol lehessen érni, ha Horthy meggondolná magát. A „titok” nem szivárgott ki, Bethlen is a hivatalos közlönyből értesült március 4-én a fejleményekről. Az „alkotmányos puccs” sikerült, s ez volt az utolsó alkalom Horthy és Gömbös „együttműködésére”, aminek most Bethlen itta meg a levét: távozott a kormánypártból.

Epilógusként szóljunk néhány szót arról, hogy a végjáték során miként alakult Horthy és Gömbös kapcsolata. A történeti irodalomban – Horthy emlékiratai által is sugallva – általánosan elterjedt nézet, hogy 1936 elején Gömbös miniszterelnök már „bukott ember” volt. „A hozzám közel álló politikusok közül egyre többen húzódtak el Gömbös mellől – írja Horthy, utalva a „kamarilla” véleményére. – A miniszterelnököt régi vesebaja munkaerejétől nagy részben megfosztotta. Együttműködésünk is egyre nehezebbé vált, így elhatároztam, hogy barátságos módon lemondásra bírom. Ahogy belépett szobámba, láttam, hogy halálosan beteg ember áll előttem. Megszántam, és eltérve eredeti szándékomtól, nem hoztam szóba lemondását. Azt tanácsoltam, hogy sürgősen vonuljon gyógyintézetbe. Ezt meg is tette.” Az idézet jelzi, hogy ki volt antiparlamentáris úton is érvényesíthető hatalom birtokában. Hiszen az abszolút parlamenti többséggel rendelkező miniszterelnök lemondatását csak a régi barát „szánalma” odázta el, hogy megvárhassa a kegyes halált.

Gömbös bevonult a balatonfüredi szanatóriumba, ahonnan a kormányzóval levelezés útján érintkezett. Megrendítők ezek a levelek, mutatva a halálos kórral birkózó férfi reményét az életben maradásra. De a betegséggel küz­dő Gömböst nem hagyták nyugton a politika, a jövő kérdései sem. „Elsősorban Főméltóságod érti meg némelykor jelenlegi nyugtalanságomat – írta Horthynak 1936. június 12-én. – Előttem két elem: a Balaton, mögöttem a végtelen és titokzatos Bakony, és mindenütt a világon: a nagy készülődés és az ezáltal előálló feszültség.” Gömbös bízott a gyógyulásban. Felesége is vele volt Füreden, és részt vett ápolásában. „Jelentem mély hálával Főméltóságod iránt, hogy Gyula fiam is lematurált Kőszegen [ti. a hadapródiskolában], éspedig kitüntetéssel, mint tavaly a bátyja. Ígérem fiaim nevében is, hogy hűséges katonái leszünk. Gyula huszár lesz, oda való.” (Ernő fia tüzértiszt lett.) 

Horthy meg akarta látogatni miniszterelnökét Füreden, de Gömbös azt írta neki, hogy hamarosan hazaengedik Téténybe, és inkább ott látogassa meg. „Megmutathatom a barackokat érés előtt és csemegeszőlő-telepemet, mely, úgy látszik, jól sikerült (van 800 tő).” A barackos Gömbös örök szerel­me maradt, de a csemegeszőlő érését már nem érte meg. (2001/1–2.)