Hóman Bálint népbírósági pere

A tör­té­ne­lem iránt ér­dek­lő­dők a „Hóman–Szekfű” társ­szer­ző­je­ként és a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak – Klebelsberg Kuno mel­lett – meg­ha­tá­ro­zó val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­te­re­ként is­me­rik Hóman Bá­lin­tot. A minded­dig leg­ki­vá­lóbb, má­ra per­sze sok­ban elavult­tá vált ma­gyar tör­té­ne­ti össze­fog­la­ló egyik író­ját a leg­je­le­sebb ma­gyar kö­zép­kor­ászok kö­zött tart­juk szá­mon. A ko­ra­be­li po­li­ti­kai köz­vé­le­mény is ál­ta­lá­ban be­csül­te és nagy­ra ér­té­kel­te te­vé­keny­sé­gét. 1923-ban a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­zeum fő­igaz­ga­tó­ja lett, 1932-ben pe­dig kul­tusz­mi­nisz­ter, aki szak­mai kér­dé­sek­ben szin­te min­dig a több­ség megelé­ge­dé­sé­re fog­lalt ál­lást. 1938-tól azon­ban – ami­kor rö­vid idő­re meg­vált po­zí­ció­já­tól, és a kor­mány­párt alel­nö­ke lett – mind több­ször szólt be­le a „nagy­po­li­ti­ka” ügyei­be. Utó­lag ő is be­lát­ta, hogy vég­ze­tes hi­bá­kat kö­ve­tett el. Té­ves dön­té­sei­nek ször­nyű kö­vet­kez­mé­nye­ként 1946-ban a nép­bí­ró­ság – mint az el­len­for­ra­dal­mi rend­szer kul­túr­po­li­ti­ká­já­nak meg­tes­te­sí­tő­jét – há­bo­rús bű­nös­ként élet­fogy­tig­la­ni fegy­ház­bün­te­tés­re ítél­te.