Hogyan lett Sztálinból SZTÁLIN?

„Sztálin elvtárs, amióta főtitkár lett, felmérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében”, és maga sem volt biztos benne, hogy „mindig elég körültekintően tud majd élni vele […].

Sztálin túlságosan goromba, és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben elviselhető körünkben és kommunisták közötti érintkezésben, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javasolom az elvtársaknak, hogy gondolkozzanak azon, hogyan kellene Sztálint erről a posztról áthelyezni.”

Ezeket a rövid feljegyzéseket Lenin diktálta le 1922. december 23. és 1923. január 4. között, néhány héttel szélütése előtt, amely végleg kiiktatta a politikai életből. Utolsó írásai között – amelyeket helytelenül neveznek „Lenin végrendeletének” – a lehetséges utódokat illetően több lapot szentelt a legfontosabb politikai vezetőknek, mint Trockij, Buharin, Zinovjev, Kamenyev és Pjatakov.

Ezeket állítólag hét pecsét alatt őrizték egészen 1956 februárjáig, Hruscsovnak a XX. kongresszuson elmondott, titkos beszédéig. Valójában már néhány hónappal Lenin halála (január 21.) után, az 1924 májusában megtartott XIII. pártkongresszuson ismertették néhány felelős pártvezetővel. Sztálin elvtársai a Politbüróban, a Párt legfelsőbb szervében már ennél is korábban értesültek róluk. Nyugaton is közölték őket 1925-ben, két Sztálin-ellenes kommunista, Borisz Szuvarin francia kommunista vezető és Max Eastman amerikai szocialista újságíró jóvoltából. Eastman 1924-ben a Szovjetunióban tett utazása során szerezte meg „Lenin végrendeletét”. Amikor ezek a jegyzetek megjelentek Nyugaton, Sztálin súlyos fenyegetésekkel elérte, hogy Trockij és Nagyezsda Krupszkaja, Lenin özvegye megírják a Pravdában: az irat hamisítvány.