Hitler stílusa. Neoklasszicizmus és gigantizmus

A nemzetiszocializmus hivatalos nagy építkezéseinek stílusa a neoklasszi­ciz­­mus. Ez nem a nácizmus találmánya volt, hanem az 1900 utáni általános európai fejlődéshez kapcsolódott. A gi­gan­tikus mé­retek kedvelése Német­or­szágban azonban szorosan összefonó­dott a náci hatalom elképzeléseivel s Hitler történe­lemképével, amely barátot és ellenséget egyaránt megérintett. Ez az építészet egyszerre volt megfélemlítő és magával ragadó. Hitler és főépítésze, Albert Speer írásaiban és beszédeiben a nagyság ön­csaló mámora érzékelhető. 

A monumentális állami építészet ket­tős igénynek felelt meg: követnie kellett a klasszicista példaképet, ugyanakkor újként is kellett hatnia. Az ún. „Führer-városok” tervezett átépítése és Speer építészeti tervei Berlin „világfővárossá” fejlesztésére szuggesztív hatalom­de­mon­strációként hatottak. A sugárutak és körutak geometriája, a homlok­zatok egységessége, a vízszintes tömbös zárt­ság, a nagy terek és épületek mo­nu­men­talitása az új uralmi rendszert teste­sítette meg, s egyúttal a római városok­ra, az egyiptomi fáraósírokra és antik templo­mokra emlékeztetett.

A birodalmi építészet klasszicizáló, kul­tikus emlékművei és középületei, a Führer- és Gau-fővárosok felvonulási terei, harangtornyai, a Gau-vezetők rezi­denciái és a népközösségi csarnokok egyaránt az új uralmat és az új politikai vallást szimbolizálták. Ezért a nagy mé­retek sajátos esztétikai-politikai jelentést kaptak: az egyén törpeségét és a biro­dalom mindenhatóságát hangsúlyozták.

A tervezésben közreműködő német építészek egy részének pályája több rendszeren is átívelt: a császárságban születtek és kezdték pályájukat, amely folytatódott a Weimari Köztársaságban, a Harmadik Birodalomban, majd az NSZK-ban. Művészi kiteljesedésük több­ségüknél a nemzetiszocialista rendszer nagystílű megrendelései révén történt meg. A túlélő művészek viszonylag eny­he büntetés után életük végéig részt vállaltak az NSZK újjáépítéséből.