Thomas Weber történész szerint a Mein Kampf több tekintetben Hitler „képregénye”. Olyan élettörténetet talált ki, amely politikailag hasznos volt számára. Ugyanis sehol sem szépítenek, manipulálnak, sőt hazudnak annyit, mint az önéletrajzokban. Mindez fokozottan érvényes Hitlerre, amikor származásáról, oktatásáról és tapasztalatairól beszél az első világháború előtt, alatt és után az első kötetben. Szinte minden oldal tartalmaz bizonyítható tévedéseket, félreértéseket vagy egyéb valótlanságokat. Nem a kisebb hibák érdekesek, hiszen pontos dátumok, helységek vagy nevek az évtizedek múlásával kiesnek az emlékezetből, hanem azok a bekezdések, amelyeket a közönségre gyakorolt hatása miatt Hitler tudatosan hamisított, hogy önmagát szépítse.
A városi és vidéki munkásság érdekében kifejtett politikusi tevékenységének hihetővé tétele érdekében hangsúlyozta könyvében azokat az egyszerű viszonyokat, amelyek között fiatalkorát töltötte. Saját tüdőbaja, majd édesanyja halála, „a könyörtelen valóság és a nyomorúság gyors elhatározásra késztetett. A csekély atyai vagyon ráment anyám betegségére, az árvapénz puszta megélhetésemet sem biztosította, tehát valami úton-módon magamnak kellett megkeresnem a kenyeremet.”
Hitler szülei sírjánál,Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.