A történeti irodalomban évtizedekig a második világháborús német atomprogram meghiúsulásáról lehetett olvasni. Rainer Karlsch német kutató azonban bepillanthatott a szovjet csapatok által zsákmányolt iratokba, és Hitlers Bombe. Die geheime Geschichte der deutschen Kernwaffenversuche című monográfiájában romba döntötte a korábbi megállapításokat.
A háború alatti német kutatómunka a Hadsereg-fegyverzeti Hivatalban (HWA) Kurt Diebner vezetésével működőképes atomreaktor építésére irányult, amelyet „urángépnek” neveztek. A német uránprojekt nem alkotott zárt, egységes kutatási programot: kezdetben közel 100 tudós 19 különböző intézetben dolgozott. Mindez nehezítette a tudományos véleménycserét és lassította a projekt munkálatait.
1944-től az SS a rakétafejlesztés mellett az atombomba-kísérleteket is kézbe vette és összekötötte egymással, s a programot Kammler SS-tábornok felügyelte. 1945 márciusában a Türingiában fekvő Ohrdruf katonai gyakorlótéren két kísérleti robbantásra került sor. A több száz kísérleti alany a közeli koncentrációs tábor foglya volt, akiknek holttestét utána máglyákon égették el. De Himmler, Kammler és Speer 1945. március végén végérvényesen belátta, hogy hiányoznak az új fegyver bevetésének feltételei. Néhány taktikai atomfegyver használata a fronton már nem állíthatta volna meg a szövetségeseket, a fővárosaik elleni meglepetésszerű támadáshoz pedig hiányoztak a hordozóeszközök.
Röviddel
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.
