Her­ce­gek és ná­do­rok csa­lád­ja

Ha arisz­tok­ra­ták­ra gon­do­lunk, Magya­r­­­or­szá­gon elő­ször az Es­ter­há­zy csa­lád jut az eszünk­be. A fő­u­rak kö­zül va­ló­ban az Es­ter­há­zyak gyűj­töt­ték össze a leg­na­gyobb va­gyont: több vár­me­gyé­re ki­ter­je­dő, köz­mon­dá­sos nagy­sá­gú la­ti­fun­di­u­ma­ik 1945-ig meg­ha­tá­roz­ták a Nyu­gat-Du­nán­túl bir­tok­struk­tú­rá­ját. Az Es­ter­há­zy csa­lád ér­te el el­ső­ként a ma­gyar fa­mí­li­ák kö­zül a leg­ma­ga­sabb fő­ú­ri ran­got, a her­ce­git. A ma­gyar arisz­tok­rá­cia egyik meg­ha­tá­ro­zó tí­pu­sát, a Habs­bur­gok­hoz hű, Bécs­hez kö­ze­li bir­to­kos nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi fő­ne­mes­sé­get a leg­job­ban az Es­ter­há­zyak pél­dáz­zák. Va­jon mi­ért az Es­ter­há­zyak­nak si­ke­rült az, ami­re sok más fő­ú­ri csa­lád hi­á­ba tö­re­ke­dett?