„Hazatérésük nem kívánatos”

A málenkij robot a Kárpát-medence más térségeihez hasonlóan a felvidéki magyarságot sem kímélte. Más területekkel, például Kárpátaljával ellentétben azonban mindaz, ami a szlovákiai magyarokkal történt, jórészt máig feltáratlan: sem 1989 előtt, sem utána – talán Dobos Ferenc kutatásait kivéve – nem történt a témában jelentős előrelépés. E mögött az érdektelenség mögött azonban nem csupán a hiányzó kutatói kapacitást kell keresni, hanem az etnikai motívumot is, hiszen az elsősorban a felvidéki magyarokat sújtó folyamatok feltárása szemmel láthatóan nem érdeke a szlovák történetírásnak. 

A történeti feltárás hiánya egyben azt is jelentette, hogy – egy-két kivételtől eltekintve – nem történt meg az érintett személyek emlékeinek rögzítése, s ez a mulasztás ma már pótolhatatlan, mint ahogy nem történt meg az emlékek generációk közötti áthagyományozása sem, hiszen a téma a rendszerváltásig még a szűkebb közösségeken belül is tabunak számított. Azért, hogy a szlovákiai magyar köztudatból a málenkij robot emléke kitörlődött, a Szovjetunióba való elhurcolásokat közvetlenül követő csehszlovák intézkedések is okolhatók: a lakosságcsere, a csehországi deportálások, a reszlovakizálás ugyanis nemcsak hogy nagyságrendileg jóval több személyt érintett, de azt a szlovákiai magyar közösség is olyan kollektív traumaként élte meg, amely felülírt, elfedett más emlékeket.