Hazafiak és árulók?

„Ku­ruc ne­vet vi­selt a jó ha­za­fi, / La­banc volt a ho­ná­ru­ló ku­rafi…” – Arany Já­nos sza­vait sok­szor és so­kan idéz­ték. A köl­tő – 1849-ben! – a „ku­ruc vi­lág re­géi­nek” se­gít­sé­gé­vel nyil­vá­ní­tot­ta ki sa­ját ko­rá­nak fáj­dal­mas igaz­sá­gát, amely per­sze adott eset­ben el is tér­het a tör­té­nel­mi va­ló­ság­tól. Nemcsak a köl­tő, de a tör­té­net­tu­dó­sok is gyak­ran kö­ze­lí­tet­tek a Rá­kó­czi-kor­hoz úgy, mint a ki­bé­kít­he­tet­len el­len­té­tek idő­sza­ká­hoz. De va­jon iga­zuk van-e?

Annyi­ban fel­tét­le­nül, hogy a ku­ruc füg­get­len­sé­gi há­bo­rú éppúgy megosz­tot­ta az or­szág né­pét, mint tör­té­nel­münk sok más kor­sza­ka. A ku­ruc–la­banc vi­szály azon­ban ko­ránt­sem a „jó ha­za­fi” és „ho­ná­ru­ló ku­ra­fi” se­ma­ti­ku­san egy­sze­rű el­len­té­té­ben nyil­vá­nult meg, sok­kal in­kább az or­szág és a nem­zet bol­do­gu­lá­sát el­té­rően megíté­lő po­li­ti­kai né­ze­tek heves össze­csa­pá­sá­nak, Ma­gyaror­szág pol­gár­há­bo­rús jel­le­gű megosz­tott­sá­gá­nak két pó­lu­sát je­len­ti. A kortárs el­be­szé­lő for­rá­sok­ból és egy­ko­rú ira­tok­ból ez sok­kal tény­sze­rűb­ben ki­tű­nik, mint aho­gyan az köz­vé­le­mé­nyünk előtt is­me­re­tes. Utób­bi­ra még ma is el­ső­sor­ban a 19. szá­za­di ro­man­ti­kus tör­té­ne­lem­szem­lé­let nyom­ja rá bé­lye­gét, de a mar­xis­ta tör­té­net­tu­do­mány ideo­ló­giai bék­lyói­tól sem si­ke­rült még tel­je­sen meg­sza­ba­dul­ni.

A ör­té­net­írá­sunk nagy adós­sá­ga, hogy amíg Rá­kó­czi leg­hí­vebb kö­ve­tői­ről élet­raj­zi mo­nog­rá­fiák szü­let­tek, és az egy­ko­ri ku­ruc ve­zé­rek (Ber­csé­nyi Mik­lós, Bottyán Já­nos, Ba­logh Ádám, Esze Tamás, Já­vor­ka Ádám, Rá­da­y Pál, Vay Ádám stb.) ne­vét köz­te­rü­le­tek és in­téz­mé­nyek so­ka­sá­ga őr­zi, ad­dig a má­sik ol­da­lon ál­ló, ko­moly po­li­ti­kai erőt kép­vi­se­lő „la­banc tá­bor” je­len­tős kép­vi­se­lői­ről csak rit­kán esik szó. Még akkor is igaz ez, ha ma már egyet­len mértékadó tudós sem fogalmaz sarkosan, és mind széle­sebb körben ismerik fel a korábbi szélsőséges nézetek és séma­sze­rűen egyszerű megközelítések tarthatatlanságát.