Határnyitás: mozgástér és kisnemzeti lét

Attól tartok, hogy a bevezető alapján mást várnak tőlem, mint amit hallani fognak. Egy történésztől elvárható lenne, hogy megpróbálja e hosszú magyarországi, közép-európai, szovjet nyitási politikát – beleértve ebbe a határnyitást is – 12–15 percben összefoglalni. Nos, erre a merész feladatra nem tudok vállalkozni. E helyett azt a kérdést szeretném felvetni, hogy mit tud és minderre miként válaszol ma, közel húsz év távlatából a magyar politika, média, a közvélemény és a tudomány? Egyáltalán mit is tudunk róla? Hogyan reflektálunk rá? Kezdem a határnyitással, ami könnyebbnek és egyszerűbbnek tűnik. Egy viszonylag rövid történetről, a „rövid időben” lejátszódott „esetről” van szó. E rövid történetnek sok az átélője minden színhelyen és minden érdekelt közegben. Közülük sokan elmondták már, akár több ízben is, saját tapasztalataikat, élményeiket. A már hivatkozott Andreas Oplatka pedig valóban összefoglalt mindent, amit a határnyitás kérdéséről ma tudni lehet. Alapos, rendszeres, a tényekként megragadható szövegekhez, emlékekhez ragaszkodó feldolgozást adott az olvasók kezébe. Mindazonáltal ez a könyv sem tartalmazhat minden társadalmi és politikai értelemben fontos részletet. Még sokáig lehet vizsgálni a menekülők kilétét, a merész és bizonytalan kimenetelű lépésre vállalkozók motivációját, valamint a fogadtatásuk körülményeit. Mostanában talán az a legjobb hír, hogy hamarosan e kérdésekre is meg lehet találni a választ. Berlinben ugyanis néhány héttel ezelőtt megnyitottak egy óriási dokumentációt, amely a magyar–osztrák határnyitásra, a menekültekre és sorsukra vonatkozik. Hatalmas anyagról van szó, amelynek másolt változata már Magyarországon is