Hallgat a felszín, fecseg a mély

A Rákosi-korszakban mondhatni naponta olvashattak tudósítást egy-egy – úgymond – rendszerellenes ténykedés leleplezéséről. Az 1956-ot követő megtorlás, illetve az egypárti uralom restaurálása nyomán viszont – a hatvanas években – ilyesmi csak elvétve vált publikussá. Az eltérés nem abból ered, hogy az ekkor is a rendszer legfőbb hatalmi támaszának számító politikai rendőrség kevésbé hatékonyan vagy elnézőbben vizslatott volna. S nem is abból, hogy a társadalom „megszelídült”. Inkább attól tűnt skandalummentesebbnek a honi közélet, hogy a kádári konszolidáció évtizedében sokszor még a tényleges – bírósági szakba jutó – rendszerellenes ügyek sem kaptak nyilvánosságot. A politikai rendőrség korabeli működéséről olvasható alábbi szemelvények szerint továbbra is bőséggel gyűltek ugyan az információk a rendszert kritikusan – vagy akár ellenségesen – szemlélő álláspontokról, de mintha a pártvezetés rövidebb pórázra fogta volna kopóit. Kevesebb ügyet lehetett – rendőrségi zsargonnal élve – „realizálni”, s még kevesebb volt az, ami nyilvánosságot is kapott. Így – felcserélve a költő közismert szavait – hallgatott a felszín és fecsegett a mély. Utóbbiról tanúskodnak egyrészt a besúgók, informátorok munkaanyagai, másrészt a rendőrség, illetve a belügy irányítóinak a legfelső pártszervekhez eljuttatott jelentései, tájékoztatói.