Halálbüntetések

A ki­vég­zé­sek sem vol­tak egy­for­mán fáj­dal­ma­sak. Az idők fo­lya­mán kiala­kult a ha­lál­bün­te­té­sek alap­ne­mei­nek cso­port­ja, me­lyet nem tar­tot­tak ke­gyet­len­nek, fáj­dal­mas­nak, sok eset­ben ki­fe­je­zet­ten ke­gye­lem­nek te­kin­tet­ték az ilyen ha­lál­mó­dok al­kal­ma­zá­sát. Ezek vol­tak az akasz­tás, a fő­vé­tel, ké­sőbb a go­lyó ál­ta­li ha­lál, a mé­reg és a vil­la­mos­szék. Kö­zös jel­lem­ző­jük a gyors, job­bá­ra fáj­da­lom nél­kü­li ha­lál. A tor­tú­ra, a kín­ha­lál és a kö­zép­ko­ri bru­ta­li­tás el­len fel­lé­pő pol­gá­ri tár­sa­dal­mak­nak is el­fo­gad­ha­tó for­mák túlél­ték a ren­di kor­sza­kot, s az abo­li­ci­o­ni­sták si­ke­réig fenn­ma­rad­tak. 

A kín­ha­lál eléré­sé­re a vég­re­haj­tá­si tech­ni­ka két mó­do­za­tot mun­kált ki: a mi­nő­sí­tett ha­lál­bün­te­tés és a mi­nő­sí­tett vég­re­haj­tá­sú ha­lál­bün­te­tés ka­te­gó­riáit. Előb­bi, mely el­len­tét­ben az akasz­tás­sal és fő­vé­tel­lel, fáj­dal­mas bú­csút je­len­tett az élet­től, ön­ma­gá­ban a ki­vég­zés ne­me ál­tal volt szen­ve­dé­ste­li. A mág­lya­ha­lál, a ke­rék­be tö­rés, a ka­ró­ba hú­zás, a ke­reszt­re fe­szí­tés, az él­ve el­te­me­tés, a víz­be ful­lasz­tás „ne­héz ha­lál­nak” szá­mí­tott. A bün­te­tő­gya­kor­lat még­sem elé­ge­dett meg ez­zel: az amúgy is sú­lyos bün­te­té­se­ket tor­tú­rá­val, al­kal­man­ként egy­más­ra épí­tett ki­vég­zé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­val sú­lyos­bí­tot­ta. A mind ke­gyet­le­nebb pra­xist csak a pol­gá­ri for­ra­dal­mak sze­lí­dí­tet­ték meg.

A ha­lál­bün­te­tés­nek ere­de­ti­leg szak­rá­lis jel­le­ge volt. Vég­re­haj­tói pa­pok vagy a leg­főbb szak­rá­lis tiszt­sé­get hor­do­zók vol­tak. A ha­lál­bün­te­tés egy­faj­ta „ál­do­zás”, em­ber­ál­do­zat volt a ta­buk be nem tar­tá­sán át meg­sér­tett is­te­nek en­gesz­te­lé­sé­re. Karl von Ami­ra, a ha­lál­bün­te­té­sek né­met iro­dal­má­nak egyik jól is­mert alak­ja ere­de­tét te­kint­ve az akasz­tást a vi­har­is­ten­nek, a ke­rék­re ve­tést a nap­is­ten­nek, a le­fe­je­zést a vil­lám­is­ten­nek, a ki­be­le­zést a fák szel­le­mé­nek, az él­ve el­te­me­tést a he­lyi is­ten­ség­nek szánt ál­do­zat­ként ér­tel­mez­te. Jól­le­het akad­nak, akik vi­tat­ják e fel­fo­gást és meg­kö­ze­lí­tést,