Hadakozók rendje

Számunkra, akik modern társadalomban élünk, az a természetes, hogy minden ember egyenlőnek születik. Úgy gondoljuk, hogy az egyén társadalmi emelkedése elsősorban a képességeitől függ, vagy legalábbis szeretnénk azt hinni, hogy ez így van. Tudomásul vesszük, hogy van, aki gazdagnak születik, van, aki szegénynek; beletörődünk még abba is, hogy az egyik könnyebben érvényesül, mint a másik. Azt a gondolatot azonban, hogy aki „egyszerű” származású, az ne is érvényesülhessen, felháborítónak és a természetes világrend megcsúfolásának érezzük. A középkor embere sok egyéb mellett abban különbözött tőlünk, hogy minderről merőben másképp gondolkodott. Számára az volt a magától értetődő, hogy az ember sorsa a születéskor eldől. Úgy tudta, mert így is volt, hogy a származás, a szülők társadalmi hovatartozása mindenki számára eleve kijelöli azt a helyet, amelyet a jövőben elfoglalhat. Ha parasztnak született, parasztként fog meghalni, ha pedig úrnak, akkor úrként. Hogy ez a világrend igazságos és ez az egyedüli lehetséges, arról nemcsak az urak voltak meggyőződve, hanem a parasztok is. A középkori ember éppoly mélységesen hitt az emberek eredendő egyenlőtlenségében, mint mi az ellenkezőjében, és – szemben velünk – neki minden oka megvolt rá, hogy higgyen, mert a világ, amely körülvette, csakugyan az egyenlőtlenségre épült.

Mintegy ezer évvel ezelőtt, nagyjából Szent István államalapításával egy időben már készen állt az a rend, amely Európa életét évszázadokra meghatározta. Egy kortárs ezt úgy fogalmazta meg, hogy az emberek hivatásukat tekintve háromfélék, három „rendbe” – ma úgy mondanánk: osztályba – sorolhatók: vannak, akiknek az a feladatuk, hogy harcoljanak, másoknak az, hogy imádkozzanak, a többieknek pedig, hogy dolgozzanak és a két kezük munkájával eltartsák az előbbieket. Apróbb részletektől eltekintve ez így is maradt sok száz éven keresztül. A középkor társadalma mindvégig elsősorban ebből a három fő elemből állt: a hadakozókból, vagyis a nemességből, a papságból és a parasztságból. Polgárságról a korai időszakban még nem beszélhetünk. A városiasodás folyamata, amely ezt az új réteget megteremtette, 1000 körül még a kezdet kezdetén tartott. Független városlakók – kereskedők, iparosok és értelmiségiek –, akik nem illettek volna a „három rend” egyikébe sem, akkoriban nem vagy alig akadtak. A középkor világrendjét éppen a belőlük lassacskán kialakuló polgárság kezdi majd hosszú idő múltán szétmállasztani, polgárok találják ki az újkorban a társadalmi egyenlőség eszméjét is, amely 1789 után Európa-szerte diadalmaskodik és megteremti a modern világot, véget vetve a nemesség és a papság évezredes egyeduralmának.