rubicon

Gyulafehérvár

A kövek beszélnek a múltról
24 perc olvasás

Gyulafehérvár emlékezethely. Kövei beszélnek. Igaz, azokat a köveket nemcsak az idő vasfoga rágta, hanem széthordták, újra összerakták és hoztak újakat. Ha arra gondolunk, hogy 1241-ben a tatárok, majd 1277-ben a szászok égették fel, az 1600 utáni években idegen zsoldosok garázdálkodtak, majd 1658-ban a tatárok prédálták, akkor alighanem Erdélyben ez a városunk szenvedett a legtöbbet. Okkal írta róla Jókai Mór: „Némely városnak, sőt némely háznak fátuma van: a halál után újra föltámadni.” A régi és új kövek így beszélnek. De azt, hogy miről és mit, azt nekünk kell meghallanunk – írott forrásaink közvetítésével. Ezek egymást kiegészítik, cáfolják, megerősítik – a kezdetektől napjainkig.

Krónikáink hagyományai szerint Gyula vezér – aki, mint tudjuk, 970 táján telepedett át az Alföldről – „vadászat közben Erdőelvében nagy várost talált, melyet hajdan a rómaiak építettek”. Ezt a szlávok nevezték el a római épületek fehér kövei láttán Belgrádnak (magyarul Fehérvárnak). A románok ezt vették át. A környékbeli parasztok még a 20. században is – archaikus módon – Bălgradnak hívták.

Gyulafehérvár látképe az 1850-60-as évekből. A kép bal szélén a Batthyáneum látható Gyula Fehérvára

Mai román neve az egykori latin Alba Iulia, de ez a név csak a 15. század derekán bukkan fel. Kezdetben szívesebben írtak erdélyi Fehérvárt (Alba Transilvana), de azért már a 13. század végén megjelent a Gyulának Fehérvára (Alba Gyulae és Alba Iulae) alak. A Gyulák népének

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.