Gróf Bethlen István kormánypártja. Az Egységes Párt

A mo­dern­ko­ri ma­gyar par­la­men­ta­riz­mus tör­té­ne­té­ben nem pél­da nél­kü­li a kor­mány­párt és szö­vet­sé­ge­sei­nek két­har­ma­dos vagy an­nál na­gyobb tör­vény­ho­zás­be­li túl­sú­lya. A köz­tu­dat­ban Hor­thy-kor­szak­ként is­mert, 1920. már­cius 1-jé­től 1944. ok­tó­ber 15-ig fennál­ló rend­szert legin­kább kon­zer­va­tív-au­tok­ra­ta je­gyek­kel ren­del­ke­ző, több­párt­rend­sze­rű par­la­men­ta­riz­mus­ként le­het ér­tel­mez­ni. Ez egye­bek mel­lett azt je­len­tet­te, hogy a tör­vény­ho­zás­ban a vég­re­haj­tó ha­ta­lom (a kor­mány) mind­vé­gig meg­nyug­ta­tó több­ség­gel ren­del­ke­zett, ami több­nyi­re biz­to­sí­tot­ta a kor­mány­za­ti el­kép­ze­lé­sek zök­ke­nő­men­tes meg­va­ló­sí­tá­sát. A kor­mány­párt „ve­zé­re” azo­nos volt a mi­nisz­ter­el­nök­kel, ezért ami­kor a rend­szer au­to­kra­tív ele­mei­ről, a par­la­men­tá­ris de­mok­rá­cia „beépí­tett sta­bi­li­zá­to­rai­ról” be­szé­lünk, ezek alatt töb­bek kö­zött a tör­vény­ho­zó és a vég­re­haj­tó ha­ta­lom je­len­tős mér­té­kű in­téz­mé­nyes, sze­mé­lyi össze­fo­nó­dá­sát is ért­jük. En­nek meg­va­ló­su­lá­sa azon­ban ko­ránt­sem te­kint­he­tő vé­let­len­nek, hi­szen a du­a­liz­mus ­ko­ri ma­gyar bel­po­li­ti­kát is jó­részt erős – nagy par­la­men­ti több­ség­gel ren­del­ke­ző – kor­mány­pár­tok ural­ták.