rubicon

Gorbacsov gordiuszi csomója

4 perc olvasás

Az ellentmondás megoldhatatlannak látszik: Gorbacsov csak a Szovjetunió keretein belül, a balti népek csak azokon kívül tudják elképzelni a jövőt. A hatalom részére nagy kihívás ez. A dominó-elv alapján más köztársaságok is követhetik az ő lépésüket. A szellem kiszabadult a palackból.

Az Állami himnusz még „Szövetségbe forrt szabad köztársaságok”-ról szól. Azonban ma a Szovjetunió nemzetiségi peremvidékeit véres viszályok és elszakadási törekvések jellemzik. Ez utóbbiakhoz tartozik a Baltikum három köztársasága.

A tabut kimondták

Míg az eddigi hivatalos álláspont szerint a balti államok belépése a Szovjetunióba forradalmi folyamat eredménye és törvényes aktus volt, addig az észt, lett és litván népfrontmozgalmak álláspontja szerint a mai állapot jogtipró erőszak következménye, s országaiknak a Szovjetuniótól való elszakadása csupán a „jogsérelmet” orvosolná. Azt vallják, hogy a balti államok sohasem léptek be a Szovjetunióba, mint a többi köztársaság – hiszen katonai agresszió áldozatai lettek -, így törekvésük nem is a kilépési szándékuk elismertetésére, hanem annak deklarálására irányul. A tabut kimondták. A múlt bevallása, a titkos záradék nyilvánosságra hozása lerombolta a lelki gátakat.

Az ellenállás szelleme, a különállás tudata sohasem veszet ki a balti köztársaságok népeiből. Bizonyíték erre a hetvenes évek második felében alakult „Helsinki Bizottságok” aktivitása. Ezek a bizottságok valójában kicsiny szervezett erőt jelentettek, mégis, céljaikkal széles körben szimpatizáltak. A nyolcvanas években, amikor a gorbacsovi politika erre lehetőséget adott, már tömegmegmozdulásokról, tüntetésekről is értesülhettünk. Nyilvánvaló lett, hogy ezeknek a népeknek a szabadságvágyát nem lehet letörni. Tömegeket elsősorban a népfrontokká

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.