Fürdőkád és tetű

A 17. századi magyar higiéniára igen rossz fényt vetnek azok a sokat idézett sorok, amelyeket Bethlen Miklós, az erdélyi fejedelemség kancellárja ír önéletrajzában: „Ritkán feredtem, kivált hideg vízben. Lábomat két hétben, néha minden héten mosattam. Számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a szememet is hideg vízzel mosattam, kezemet is gyakran, de az orcámat, ha csak valami por, sár vagy valami gaz nem érte, sohasem mostam, hanem a borbély hetenking, … szakállamat elberetválta. A fejemet talán huszonöt esztendeje van, hogy meg nem mosták.”

A kép azonban, amelyet sorai alapján az akkori higiéniás állapotokról alkotnánk, igen megtévesztő lenne. A mosdás hiányával szinte kérkedő sorok fölkeltik gyanúnkat, nem azért hangsúlyozta-e ezt ennyire, mivel rendkívüli dolog volt? S gyanúnk jogos, a titok nyitja az, hogy Bethlen víziszonyban szenvedett. Önéletírásában részletesen leírja hoszú és kínos fuldoklását, majd így folytatja: „Ekkor énnékem a szívem úgy megrettent volt a víztől, … hogy azon a nyáron valami helyt a víz a szívemig felért a feredésben, mindjárt ájulni kezdettem”. Víztől való rettegése később sem csillapult: ha például hajóra szállt, nyakába mindig többnyelvű levélkét kötött, hogy információkkal lássa el azokat, akik holttestét majd kihalásszák a habokból.

Bethlen esete tehát egyedi és elszigetelt. Tudjuk, hogy Esterházy Miklós nádor minden reggel mosdott, és fiát is arra buzdította, hogy „mindig állapotához illő tisztaságban legyen”. Thurzó György biccsei kastélyában külön fürdőszoba volt, és ingóságai között 21 mosdótálat is összeírtak. Más kastélyokban sem volt ritka a fürdőszoba és a fürdőkád, sőt: Batthyány Pálnénak még fürdőruhája is volt.

A gyógyfürdők látogatása a főurak gyakori időtöltése volt, s egyben alkalom a találkozásra – aligha véletlen, hogy a Wesselényi összeesküvés a stubnyai fürdőből indult. Széchy Györgyné 1643-ban azt írja egyik levelében, hogy leányai „igen kivánkoznának az hévvízre”, de ott most annyian vannak, hogy attól fél, nem találnának szállást. Thurzó nádor is sokat járt a felvidéki fürdőkbe, hol gyógyulást, hol csupán fölüdülést keresve. Már-már attól félt, hogy „az sok fürdés … köszvént” fog neki okozni.

Fürdő és fürdő azonban néha különbözött egymástól. Thurzó 1616-ban írt levelében előbb felesége gyógyulását remélő fürdőzéséhez kéri Isten áldását, aztán váratlan fordulattal rokonát, Thurzó Szaniszlót kezdi szapulni, amiért nem átall „afféle fürdőket” fölkeresni, noha ezzel nemcsak Istent haragítja magára, de az emberek között is gyalázatos hírt szerez. Nem kétséges, hogy Szaniszló jó hírének nem a meleg víz,