rubicon

Forradalomról és más efféle emberi lomról

9 perc olvasás
Meddig ragaszkodunk még, ahhoz, hogy a forradalmak mindig egy fejlettebb gazdasági-társadalmi rendszert készítenek elő? Meddig feledjük még, hogy az élelemtermelés kialakulása óta a legjelentősebb gazdasági-társadalmi átalakulás az ipari forradalom volt, melyre kizárólag békés belpolitikai viszonyok közepette kerülhetett sor?

A társadalmi-politikai forradalmak jelentős hatást gyakorolhatnak egy-egy ország történelmi fejlődésére, nemegyszer világtörténelmi jelentőségre is szert tehetnek, s általában bővelkednek a nagyszabású, emlékezetes tömegjelenetekben. Talán ezért van az, hogy filozófusok, történészek és politikusok egyaránt hajlamosak túlbecsülni a forradalmak jelentőségét. Így elnevezték őket a világtörténelem motorjainak, kijelentették róluk, hogy új világot hoznak létre a régi romjain, mintha a történelem afféle állóvíz lenne, amelyet csak nagy ritkán sikerül felkavarni egy-egy forradalom erőteljes csapásaival.

Forradalmi mitológia

Vannak országok, ahol az uralkodó politikai csoportosulások valamelyik forradalom örökösének tekintik magukat. Ilyenkor a hivatalos ideológia képviselői szinte vallásos tiszteletben részesítik saját forradalmukat, amelyet kizárólag fekete és fehér színekben, a múlt és a jövő, a haladás és a reakció, a jó és a rossz harcaként hajlandóak értelmezni. Olykor egész mítoszrendszer épül ki a forradalmak körül, s az egykori valóság szinte eltűnik a legendák ködében. Látványos festmények és filmek készültek például a Téli Palota ostromáról, holott a kortársak emlékirataiból és John Reed magyar nyelven is többször kiadott könyvéből (Tíz nap, amely megrengette a világot) bárki megbizonyosodhat róla, hogy semmiféle rohamra nem került sor. A párizsi Bastille-ról is mindenki tudja, hogy a "zsarnokság börtöne" volt, holott 1789. július 14-én mindössze hét foglyot

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.