Fókuszban: A hadihajó

Korszakunkban mind az angolok, mind a spanyolok nagy gondot fordítottak hadiflottájuk fejlesztésére. A spanyolok – tapasztalva, hogy a Földközi-tengerre tervezett gályáiknak kevés hasznát vehetik a vad Atlanti-óceánon – ekkoriban fejlesztették ki a háromárbocos hadigályát, a galleassát, amelyben a vitorláshajó és a gálya előnyeit kívánták egyesíteni. A galleassa a gályánál nehezebb, mélyebb és szélesebb volt, a vitorlásnál viszont könnyebb, s a manőverezéshez vitorlát és evezőt egyaránt lehetett használni.

Az angol tengerészeknek a viharos Atlanti-óceánhoz kellett alkalmazkodniuk, s így nem alkalmazhatták az evezős gályákat. Hajóépítő mestereik jobban manőverezhető vitorláshajó kifejlesztésére törekedtek. A legkiválóbb eredményt ezen a téren John Hawkins érte el. Hawkins 1577-ben apósa utódaként a haditengerészet kincstárnoka lett. A hajóhad ekkor elég siralmas állapotban volt: VIII. Henrik nehezen kiépített hajóhadát utódai nem fejlesztették tovább. Erzsébet korában a flotta már főleg kivénhedt, roskadozó, használhatatlan hajókból állt.

Hawkins először is a hajók túlzsúfoltságán és a tengerészek alacsony fizetésén (!) javított, így képzettebb tengerészek számára is vonzóvá vált a flotta. De ez nem volt elég: a siker érdekében gyorsbb és stabilabb hajókat kellett építeni. Hawkins mint tapasztalt hajóskapitány tudta, hogy a méret önmagában nem jelent semmit. A hagyományos modellek hibája az volt, hogy a hajók nehezen tudtak fordulni és széllel szemben vitorlázni, súlyosak és borulékonyak voltak. Hawkins a hajó elején lévő építményeket megszüntette, a hajófarban pedig csökkentette magasságukat, hosszabb, keskenyebb hajót épített. Az új hajó alacsony orrú és karcsú volt, s több vitorlát lehetett elhelyezni rajta, így jobban ki tudták használni a szelet és gyorsabban manôverezhettek, mint a hagyományos hajótípusokkal.

Hawkins, persze, tudta, hogy szükség van nagyobb hajókra is. A kereskedőhajók nehézfegyverzetű változatait találta legmegbízhatóbbnak. Mély középső részükre újabb fedélzetet épített, ahol több ágyút helyezett el. Alapelve az volt, hogy jobb távolról, az ágyúk segítségével megsemmisíteni az ellenséget, mint közelharcba kerülni vele.

1587 elejére az új flotta bevetésre készen állt és parancsnokai egyetértettek abban, hogy a világon a legerősebb hajóhaddá vált. A hajók vízrebocsátásához már csak a királynő engedélye kellett, aki szokás szerint ekkor is pénzszűkében volt és sajnálta a flotta mobilizálásához szükséges összeget. Csak akkor hallgatott kapitányaira, amikor kémei jelentették, hogy II. Fülöp Anglia invázióját tervezi.