Fő a megbízhatóság!

Ál­lam­kö­zi szin­ten a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú vé­gé­vel éled­tek új­já az 1939–1940-ben meg­sza­kadt ma­gyar–lengyel kap­cso­la­tok. Ha a hi­va­ta­los dá­tu­mo­kat néz­zük: a dip­lo­má­ciai vi­szonyt 1945. de­cem­ber 28-án ál­lí­tot­ták hely­re a két or­szág kö­zött, ame­lyet 1955. feb­ruár 13-án nagy­kö­ve­ti szint­re emel­tek.

Az „új sza­kasz” iga­zi mér­föld­kö­vét az 1948. jú­nius 18-án a lengyel fő­vá­ros­ban a Ma­gyar és a Len­gyel Köz­tár­sa­ság ál­tal szov­jet min­tá­ra kö­tött ba­rát­sá­gi, együtt­mű­kö­dé­si és köl­csö­nös se­gít­ség­nyúj­tá­si szer­ző­dés je­len­tet­te. A var­sói ma­gyar (nagy)kö­ve­tek sze­mé­lye hí­ven ki­fe­jez­te ezt a vál­to­zást – 1947-től 1956-ig sor­rend­ben Ré­vész Gé­za, Szán­tó Bé­la, Dra­hos La­jos és Szán­tó Zol­tán ve­zet­te a var­sói ma­gyar (nagy)kö­vet­sé­get. Kö­zü­lük fel­ké­szü­let­len­sé­gé­vel és al­kal­mat­lan­sá­gá­val Dra­hos La­jos rítt ki a leg­job­ban – sze­mé­lye a ma­gyar–lengyel dip­lo­má­cia­tör­té­net egyér­tel­mű mély­pont­ját je­len­tet­te –, aki el­ső­ként töl­töt­te ki a külügyi gya­kor­lat­ban szo­ká­sos négy évet (1951–1955). Te­vé­keny­sé­ge pon­to­san tük­röz­te a „ma­gyar né­pi de­mok­rá­cia” ká­der­po­li­ti­ká­ját és ér­ték­rend­jét. A Dra­hos he­lyé­re „var­sói szám­űze­tés­be” ér­ke­zett Szán­tó Zol­tán előd­jé­hez ké­pest sok­kal job­ban megáll­ta a he­lyét, a ma­gyaror­szá­gi po­li­ti­kai vál­tozá­sok azon­ban 1956 jú­nius vé­gén „vissza­szó­lí­tot­ták” őt Bu­da­pest­re. Ez­után – a for­ra­da­lom ki­rob­ba­ná­sa, majd a ká­dá­ri ve­ze­tés­nek „al­kal­mas sze­mély” hosszas ke­re­sé­se miatt – egy éven ke­resz­tül nem töl­töt­ték be a var­sói ma­gyar nagy­kö­ve­ti posz­tot.

Dra­hos La­jos 1913-tól szak­szer­ve­ze­ti és szo­ciál­de­mok­ra­ta ak­ti­vis­ta volt, majd 1936-ban csat­la­ko­zott De­mény Pál kom­mu­nis­ta moz­gal­má­hoz. 1945 és 1949 kö­zött a cse­pe­li Weiss Manf­réd-­gyár üze­mi