rubicon

Finnország semlegességi törekvései az elmúlt száz évben

9 perc olvasás

A Finnország iránt érdeklődőket, a finn közéleti eseményeket rendszeresen követőket meglephette, hogy az orosz–ukrán háború hatására Finnország beadta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A katonai szövetsé­gektől való távolmaradás, a semlegességi politika, az el nem kötelezettség elve ugyanis a finn külpolitika legfon­tosabb törekvései közé tartozott az állami szuverenitás 1917-es elnyerése óta, és évtizedeken át széles körű társadalmi támogatottságot élvezett. Az alábbiakban ennek a külpolitikai törekvésnek a 20. századi változatait tekintjük át vázlatosan.

Történelmi előkép

A mai Finnország területe a középkor hajnala óta két dinamikusan terjeszkedő állam, egyfelől a Svéd Királyság, másfelől Novgorod, majd Oroszország érdekszférájának ütközőzónája volt. Egymást követő hadjáratok és háborúk során a 17. századig a svédek szerezték meg a finnek lakta terület egyre nagyobb részét. Azonban a 18. századtól megváltoztak az erőviszonyok, Karéliában mind nyugatabbra tolódott a svéd–orosz határ, majd 1809-ben I. Sándor cár az egész területet birodalmához csatolta Finn Nagyhercegség né­ven. Témánk szempontjából nem mellékes körülmény: a svéd nagyhatalmi álmok oltárán addig már súlyos véráldozatokat hozó finn társadalom körében népszerűnek bizonyult, hogy az új alattvalókat nem sorozták be a cári hadseregbe, így az orosz birodalom háborúi csak áttételesen érintették a finneket.

Finn katonák a karéliai fronton, 1944. június 16.

Az 1809-es békeszerződés értelmében a

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta