A Finnország iránt érdeklődőket, a finn közéleti eseményeket rendszeresen követőket meglephette, hogy az orosz–ukrán háború hatására Finnország beadta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A katonai szövetségektől való távolmaradás, a semlegességi politika, az el nem kötelezettség elve ugyanis a finn külpolitika legfontosabb törekvései közé tartozott az állami szuverenitás 1917-es elnyerése óta, és évtizedeken át széles körű társadalmi támogatottságot élvezett. Az alábbiakban ennek a külpolitikai törekvésnek a 20. századi változatait tekintjük át vázlatosan.
A mai Finnország területe a középkor hajnala óta két dinamikusan terjeszkedő állam, egyfelől a Svéd Királyság, másfelől Novgorod, majd Oroszország érdekszférájának ütközőzónája volt. Egymást követő hadjáratok és háborúk során a 17. századig a svédek szerezték meg a finnek lakta terület egyre nagyobb részét. Azonban a 18. századtól megváltoztak az erőviszonyok, Karéliában mind nyugatabbra tolódott a svéd–orosz határ, majd 1809-ben I. Sándor cár az egész területet birodalmához csatolta Finn Nagyhercegség néven. Témánk szempontjából nem mellékes körülmény: a svéd nagyhatalmi álmok oltárán addig már súlyos véráldozatokat hozó finn társadalom körében népszerűnek bizonyult, hogy az új alattvalókat nem sorozták be a cári hadseregbe, így az orosz birodalom háborúi csak áttételesen érintették a finneket.
Finn katonák a karéliai fronton, 1944. június 16.Az 1809-es békeszerződés értelmében a
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
