Festőnők a gödöllői művésztelepen

„Elis­me­rem, hogy ügye­sek a nők, megvan az ér­zé­kük sok­fé­le fi­nom­ság­hoz, de hiány­zik a hím ős ka­rak­te­re: az al­ko­tó, a te­rem­tő, nagy tel­jes erő, ami­vel egye­dül le­het csak ab­szo­lút be­csű mű­vet al­kot­ni” – nyi­lat­koz­ta Szi­nyei Mer­se Pál ab­ban a Tá­bo­ri Kor­nél ál­tal ké­szí­tett, ma­gyar mű­vész­nő­ket és né­hány elis­mert mes­tert meg­szó­lal­ta­tó ri­port­so­ro­zat­ban, amely 1913-ban, a Bu­da­pes­ti Új­ság­írók Egye­sü­le­te Al­ma­nach­já­ban je­lent meg. A Ma­já­lis nagy tisz­te­let­nek ör­ven­dő fes­tő­je ma­gya­rá­zat­ként hoz­zá­tet­te, hogy a te­het­sé­ges nők pá­lya­el­ha­gyá­sá­nak és mű­vé­sze­ti ha­nyat­lá­sá­nak oka el­ső­sor­ban a sze­re­lem be­kö­szön­té­sé­ben és a csa­lá­di élet­tel já­ró ház­tar­tá­si gon­dok nö­ve­ke­dé­sé­ben ke­res­he­tő.