rubicon

Ferencz József képeslapokon

1 perc olvasás

1869. október 1-jén a Monarchiában hozták fogalomba a világ első postai lapját, amelyet rövidesen az első képes levelezőlap is követett. A képes levelezőlap történetének 1870-től 1900-ig terjedő, úgynevezett klasszikus korszakában az illusztráció még csak az egyik oldal törekékét foglalta el, a másik oldalra a címzett és a feladó neve és címe került. az újfajta lap fokozatos térhódításával arányosan egyre nőtt az illusztrációk mérete, a századfordulótól az első világháborúig tartó időszakban pedig az illusztrációs témák köre is szélesedett. A tájképek és műtárgy-reprodukciók mellett megjelentek a politikai tárgyú képecskék is. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a viszonylag olcsón és nagy tömegben előállítható képeslap komoly befolyást gyakorolhat a közvéleményre.

A föllendült képeslapgyártás széles körben népszerűsítette Ferenc Józsefet, sokszor és sokféle kompozícióban villant föl arcmása, alakja. Fényképezéskor főként egészalakos vagy térdképet festettek róla, nem egy esetben pedig valamely közkedvelt festő alkotását sokszorosították. A fényképeket és a festményreprodukciókat is a részletező, aprólékos ábrázolás jellemezte. Az uralkodót hétköznapi emberként ábrázolták: egyszer íróasztala fölé hajolva, munkába mélyedve, máskor vadászat közben, terepszínű, egyszerű ruhában. S lassan Magyarországot is áthatotta Ferenc József – és Erzsébet királyné – tisztelete. A szabadságharcot vérbefojtó, gyűlölt császár pár évtized alatt minden magyarok „Ferenc Jóskájává” lett.

A századforduló táján igen kedveltek voltak a textil- és hajdarabkával, csillámmal, préselt virággal vagy hímzéssel ellátott képeslapok. Többrétegű papírból készült lapokon domborításos technikával nemegyszer pénzérmét imitáltak. Se szeri, se száma a különböző ünnepi alkalmakra, évfordulókra kiadott Ferenc József-ábrázolásoknak: 1900-ban 70., 1905-ben 75. születésnapjának tiszteletére készültek képeslapok. 1908-ban, a császár trónralépésének 60. évfordulóján már dísztányérokon, kávéscsészéken és emléktárgyakon is megjelent a képmása. Számtalan portré és szobor készült róla ebben az évben, s néhány díszkötet is napvilágot látott.

Az egyik legkiemelkedőbb képeslapművész, Divéky József és a festő, grafikus, formatervező Kolo Moser is tervezett képeslapot a nagy ünnepre. Moser a sajátos birodalmi stílus megteremtője volt: képeslapjain a császár valósághű ábrázolását körülölelik a kanyargós szecessziós díszítőelemek. A szecessziós nagymesterek igényes lapjain az uralkodó ábrázolása – úgy tűnik – már csak ürügy volt mesterségbeli képességeik csillogtatására, illetve a szecessziós stílus díszítőelemeinek bemutatására.

Divéky és Moser is tagja

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.