rubicon

Ferenc József

Egy alkotmányos király
22 perc olvasás

Ferenc József (1830. augusztus 18.–1916. november 21.) osztrák császár és magyar király egész életében úgy gondolta, hogy Isten kegyelméből uralkodik, a Teremtő bízta meg őt azzal a feladattal, hogy az uralma alatt álló népeket kormányozza, ezért ő csakis Istennek felelős. Aki ez ellen lázad, Isten akarata ellen lázad. Számára tehát az abszolutisztikus kormányzási forma volt a „testhezálló”, és 1849–1861 között így irányította egész birodalmát, ahogy saját maga fogalmazott: sutba dobta az 1849-es alkotmányt. Azonban a külpolitikai kudarcok, a folyamatos belső – nemcsak a magyarországi, hanem az egész birodalomra jellemző – elégedetlenség, valamint az állandóan ürességtől kongó államkassza (az európai bankházak szívesebben hiteleztek parla­mentáris államoknak) végül eljuttatta füléhez a változó idők szavát, mely szerint hatalmában, felelősségében osztoznia kell, s valamilyen modus vivendire kell jutnia az alávetett, állandóan robbanással fenyegető Magyarországgal. 

Ferenc József, bár érezte az új idők fuvallatát, nem engedett könnyen. Az 1859-ben Itáliában bekövetkezett csúfos vereség után Bécsben olyan erős rendszer- és dinasztiaellenes hangulat uralkodott, hogy menesztenie kellett a közvélemény szemében leginkább gyűlölt Alexander Bach belügy- és Johann Kempen rendőrminisztert, 1860 őszén az Októberi diplomával pedig megtette az első lépést az alkotmányosság felé – igaz, ezt ő egyben az utolsó lépésnek is gondolta. Édesanyjának, Zsófiának azt írta, hogy „valami parlamentáris életet fogunk kapni, de a hatalom az én kezemben marad”. Az isteni sugallatra kormányzott népek persze kevesellték és nem is fogadták el az Októberi diplomát, legfőképp a magyarok nem, pedig az éppen a magyar ókonzer­vatív arisztokraták mentőötlete volt.

Abszolút úrból alkotmányos

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.