rubicon

Erős asszonyok a görög világban

11 perc olvasás

Ha az ókorban élt asszonyokra gondolunk, legkevésbé sem az erő jut eszünkbe. Pedig voltak olyan nők, akik királyok feleségeként, netán királynőként befolyásolni tudták a történelmet. A mítoszokban természetesen találkozunk erős asszonyokkal, hiszen azok egy fordított világot ábrázoltak, így nagy hatalmuk volt az istennőknek is. A valódi világ valódi asszonyainak és leányainak vajon milyen lehetőségük volt rá, hogy bizonyítsák erejüket és rátermettségüket, és mennyire lehetett gyakori az ókori világban, hogy ez valóban megtörtént?

A nők jogi helyzete Amazon egy athéni vázaképen, Kr. e. 430 k. A nyilazó, harcos nőket a Kr, e. 5. században jellegzetes perzsa viseletben, tarka nadrágban ábrázolták

A peloponnészoszi háború első évének halottait búcsúztató beszédében Periklész az özvegyen maradt asszonyokhoz is szólt, érzékeltetve, milyen erényeket vártak el az athéni férfiak kétezer-négyszáz év­vel ezelőtt a nőktől: „Az szolgál majd nagy dicsősé­getekre, ha nem lesztek gyengébbek, mint ahogy a természet megkívánja tőletek, s ha a férfiak kö­zött erényeitekről és hibáitokról egyaránt a legkevesebb szóbeszéd esik."

Periklész természetesen a polgárok özvegyeire gondolt. Csakhogy a poliszon belül a nőknek mindazon társadalmi kategóriáit megtaláljuk, mint a férfiaknak. Egy nő lehetett polgár, polgárjog nélküli szabad (pl. metoikosz, vagyis Athénban lakó

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.