Erdély a vesztfáliai béketárgyalásokon

A német birodalomhoz tartozó Vesztfália két városában, Münsterben és Osnabrückben 1645 legelején kezdődő béketárgyalások célja az volt, hogy lezárják az 1618 óta pusztító háborút. A tárgyaló felek és a rájuk figyelő kortársak „egyetemes béke” létrehozásáról beszéltek, mert a hadakozás minden résztvevőjének megbékélését várták. A minden résztvevő tulajdonképpen egész Európát jelentette: jóllehet az összecsapások hosszan húzódó folyamata helyi konfliktusként indult – a csehek Habsburg-ellenes prágai felkelésével kezdődött –, de a háború az idők folyamán európai konfliktussá terebélyesedett, s lezárásáért Habsburg III. Ferdinánd császár követeinek távoli nagyhatalmak megbízottaival kellett tárgyalóasztalhoz ülniük: Münsterben XIV. Lajos francia király, Osnabrückben Krisztina svéd királynő biztosaival folytak a megbeszélések. A főszereplők mellett már a tárgyalások kezdeténél ott voltak azoknak a szövetségeseknek a követei is, akik 1641-ben hadban álltak valamelyik oldalon. 1641-ben döntöttek ugyanis a béketárgyalásokról, és 1645 februárjában a napirend első pontja az volt, hogy az 1641 után háborúba lépett feleket vagy legalábbis egy részüket bevonják a tárgyalásokba.

Az erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György (képünkön) részvételi joga felett élénk vita robbant ki. Ő éppen egy évvel a béketárgyalások kezdete előtt, 1644 februárjában lépett hadba Ferdinánd császár és magyar király ellen Magyarországon, vagyis okkal mérlegelték azt, hogy legyen-e joga személyesen vagy követei révén bekapcsolódni a béketárgyalásba.

Miután Rákóczit 1644 folyamán mind a svéd királynő, mind a francia király szövetségébe fogadta, ezeknek az uralkodóknak a követei Rákóczi részvétele mellett szálltak síkra. Ferdinánd biztosai viszont ellene foglaltak állást. Érvelésük szerint a fejedelem nem közügyben, hanem csak magánérdekei miatt harcol, ezért indokolatlan őt a háború következtében előállt új politikai viszonyokat rendező béketárgyalás részesévé tenni. Velence követe pedig Erdély portai függőségére utalva azzal igyekezett a fejedelem ellen hangulatot kelteni, hogy kijelentette: ha Rákóczit maguk közé engedik, meghívhatják akár a török szultánt is.

Nem tudjuk, pontosan mennyi ideig húzódott a vita. Csak a végeredménye ismert: I. Rákóczi György, Erdély fejedelme megkapta a jogot, hogy Münsterben és Osnabrückben megjelenjen vagy a tárgyalásokra követeket küldjön. Ügyét a spanyol Habsburgok elleni felkelésekkel együtt tárgyalták; az erdélyi fejedelem részvételéről a vesztfáliai béketárgyalásokon ugyanakkor döntöttek, amikor a főszereplők azokat fogadták maguk közé, akik 1644-ben Habsburg-uralkodójuk ellenében nemzeti királyt választottak. Ez a tény világosan jelzi, milyen nagy