rubicon

Eltüsszentett filmek

Cenzúrázott filmművészet
6 perc olvasás
Amíg az 1953 és 1956 közötti filmgyártást a játéktér bővülése, az eszmei-politikai kontroll gyengülése jellemezte, 1956 után inkább a működési mező szűkülése, a politikus irányításnak a filmszakmára való újbóli rátelepedése volt a hangsúlyos. Elkészült filmek betiltása ritka volt, ugyanis legtöbb esetben a már elkezdett forgatást állították le. 1957 folyamán mégis három 1956–57-ben készült játékfilm került „dobozba”.

„Emberekről szól a film, közöttünk élő, mai emberekről. Egy különös, tragikus barátság történetéről. Arról, hogy elég volt az áltatásból, a hazugságokból, végre itt az ideje, hogy mindenki megértse: felnőttek vagyunk, akiknek meg lehet, meg kell mondani az igazat! Akkor is, ha fáj, akkor is, ha kínos, akkor is, ha keserű!” Az idézet Várkonyi Zoltántól származik. A rendező 1956 szeptemberében nyilatkozott készülő új filmjéről, a Keserű igazságról. A történet 1955-ben játszódik egy építővállalatnál. Sztankó János igazgató (Bessenyei Ferenc) csak a sikerrel, a tervtúlteljesítéssel törődik; a munkát, a szervezést helyettesére, Palócz Imrére (Gábor Miklós), a koholt vádak alapján elítélt, s a börtönből nemrég szabadult mérnök-barátjára hagyja. Palócz szerint a vállalat által épített siló alatt süllyed a talaj, Sztankó azonban nem hagyja leállítani a munkát. Az összeomló építmény két embert maga alá temet. A tragédiáért mégsem az igazgatót, hanem helyettesét tartóztatják le, Sztankót pedig kinevezik a tröszt vezetőjévé.

Az 1956 végén befejezett film azonban nem jutott el a közönséghez. A Keserű igazság által képviselt egyértelmű kritika, a film lehetséges szimbolikus értelmezése (a hibát hibára halmozó vezetés miatt összedőlt siló – az összeomlás

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.