Az Aquincumi Múzeum első emeletén áll egy töredékes császárszobor, amit az aquincumi helytartói palotában találtak. A lába letört, és a feje is hiányzik. Csakhogy míg a lábak hiányát az eltelt közel kétezer év pusztítása magyarázza, a fej egészen más okból nincs a helyén: nem is volt kifaragva. A szobor nyakából vasrúd kandikál ki. Erre lehetett illeszteni az újabb császár fejét, ha az elődje meghalt, vagy elátkozták az emlékét. Teljesen új szobrot faragni drága és időigényes volt, ezért a gyakorlatias rómaiak feltalálták a cserélhető fejű császárszobrokat.
A római nemzetségek, amióta csak a betűket megismerték, szorgosan feljegyezték őseik dicsőséges tetteit. A patríciusok dicső elődeik portréját villájukban őrizték, így a vendég, amikor belépett, láthatta, nem akármilyen családhoz érkezett. A hosszas sírfeliratok részletesen beszámoltak a halott egykori nagyszerű tetteiről. A halotti menetben felvonultatták az ősök portréit, és a halotti beszédben nemcsak az éppen felravatalozott tetteit sorolták fel, hanem kiemelkedő őseiét is. Az ősök sora pedig olykor a mitikus múltig nyúlt vissza. Caesar például nagynénje, Julia temetésén őseik közt megemlítette Ancus Marcius római királyt és Aeneast, sőt rajta keresztül Venus istennőt is. Érthető, hogy egy olyan társadalomban, amelyben az emlékezetnek ilyen erős kultusza volt, az emlék elátkozása, a szobrok ledöntése, a nevek eltávolítása a feliratokról valóban a létező legsúlyosabb büntetésnek számított.
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.