El-Alamein

Olaszország szánalmas szerepet játszott a Franciaország elleni háború néhány napjában, ezért Mussolini új, önálló akció indításával kívánt érdemeket szerezni. Egyiptom és a Szuezi-csatorna megszerzését tűzte ki célul, hogy majd onnan hatolhasson be a Közel-Keletre. A terv megvalósítása érdekében az angolokkal kellett megküzdeni, akik állandó szárazföldi haderőt állomásoztattak Egyiptomban a Szuezi-csatorna védelmére és biztosítására.

A fő események 1941–1942-ben a Líbiai-sivatagban és Egyiptom körzeteiben zajlottak le egy keskeny, 40–50 km mélységű, de igen hosszú, a líbiai El-Agheilától az egyiptomi El-Alameinig terjedő, mintegy 1300 km-es sávban. 1940 szeptemberében az olasz haderő Graziani tábornok parancsnoksága alatt Líbia területéről hatolt be Egyiptomba, de a rosszul szervezett utánpótlási vonalak miatt jelentős sikereket nem tudott elérni. Decemberben az angol csapatok visszavetették az olaszokat, és üldözésük során 1941. február elejéig kb. 800 km-t előrenyomulva súlyos veszteségeket okoztak ellenfelüknek.

Hitler először kárörvendően figyelte szövetségese vergődését, végül ő sem maradhatott tétlen. A máltai és alexandriai brit repülőerők ellensúlyozására Szicíliába telepítette a 2. légi hadsereg részeit, majd egyik kedvenc tábornokát, Erwin Rommelt küldte Afrikába az olaszok megsegítése, valamint – nem utolsósorban – a földközi-tengeri és közel-keleti kulcspozíció megszerzése érdekében.

Rommel február 12-én érkezett Tripoliba, ahol megdöbbentő kép fogadta. Az olaszok egyáltalán nem fordítottak gondot az ellenség tanulmányozására, így naprakész felderítési adatokkal sem rendelkeztek, nem ismerték az angol erők pillanatnyi helyzetét, s teljesen tájékozatlanok voltak az újonnan felállított brit páncéloserőket illetően is. Rommel helyzetét két tényező befolyásolta. Először is az, hogy olasz hadszíntérparancsnok alárendeltségében kellett tevékenykednie. Ebben az időben ezt a beosztást Gariboldi tábornok töltötte be. Másodszor: csapatai ellátásáról, a hadianyag afrikai kikötőkbe szállításáról, előzetes megállapodás alapján, az olasz félnek kellett gondoskodnia. Ez eleinte meg is valósult, de a későbbiek során egyre nagyobb gondok merültek fel az utánpótlás Afrikába juttatásával kapcsolatban.

Az Afrikába telepített német alakulatok – Afrika-hadtest (Deutsches Afrika-Korps), későbbi elnevezése szerint: Afrika Páncéloshadsereg, majd Német–Olasz Páncéloshadsereg, végül 1943-ban Afrika Hadseregcsoport – érkezése sokáig elhúzódott. Először a Streich tábornok parancsnoksága alatt álló, 5. gépesített hadosztály kezdett összeállni. Március 11-én rakodott ki Tripoliban a „hadosztály ökle”, az 5. páncélosezred,