Együttmaradás és önmegőrzés

A köztudat máig „deáki tettnek”, Deák politikai alkotásának vélelmezi a kiegyezést. Nem véletlenül. Deák Ferenc személyiségének súlya, politikai szerepe a dualista alkotmányos monarchia megalkotásában és törvényhozási „sikeresítésében” elvitathatatlan. Deák persze nem tett mást, mint meggyőzte a korabeli magyar politizáló elitet, miként Ferenc Józsefet és tanácsadóit is arról, hogy mind Magyarország, mind a birodalom másik fele a legkisebb rosszat választja a két központú, közös ügyekkel rendelkező alkotmányos monarchia megszervezésével. Sem a kipróbált uralmi formák – a neoabszolutizmus és centralizmus, az 1847-es viszonyokat felidéző októberi diploma, a februári pátensre építő alkotmányos centralizmus –, sem a röpiratok, sajtócikkek száraziban felvillantott elképzelések – föderalizmus, konföderáció, autonómiák laza szövetsége stb. – nem ígértek jobb megoldást az adott történelmi szituációban.

A „frissen egyesült” Németország és Itália, valamint az expanzív hatalmi törekvésekkel és a Földközi-tenger iránti vággyal elkötelezett Oroszország szomszédságában Ciszlajtánia éppúgy az európai történelem perifériájára sodródott volna, mint a magyar királyság országai és tartományai. Külön-külön ki lettek volna szolgáltatva a szerveződő birodalmak étvágyának. Ezt