Egy tébolyult zsarnok

„Hirtelen, mintha a köd még sűrűbbé válna a sötéttől, messze, nagyon messze, újból mozdonyfütty hangzott fel, most már tompábban. Az újonnan érkezett foglyok közül az egyik, aki hason feküdt, görcsösen a fülére tapasztotta a kezét, és felüvöltött. A többiek nem kiabáltak. De megint itt volt közöttük a rémület. […] Nem lövik agyon őket […], elevenen löknek mindenkit a mozdony kazánjába. […] Megégetnek – mondta. – Elevenen megégetnek. A szememet is, érted, a szememet…” 

Ez a néhány sor – a szavak súlya, a képzelet sokkoló hatása – André Malraux Az ember sorsa című, Goncourt-díjas (1933) regényéből sokat segített a 20. századi kínai történelem megértésében. A sanghaji kommunisták sorsáról alkotott kép, akiket elevenen dobnak a mozdonyok kazánjába, még ha Malraux képzeletében született is, hozzájárult ahhoz, hogy a kínai nacio­na­listákról negatív  kép alakuljon ki, a forradalmárokat pedig hősnek és áldozatnak tekintsék.

Mai tudásunk a 20. századi nagy kínai tragédiáról nagyobb mértéktartásra és méltányosságra ösztönöz bennünket. Tagadhatatlan, hogy Csang Kaj-sek és hívei sok honfitársukat ítélték mártírsorsra. Azt azonban ma már el kell ismernünk, hogy Mao Ce-tung diktatúrája sokkal gyilkosabbnak bizonyult. A hatvanas–hetvenes évek Franciaországában az egekig magasztalt maoista rendszer a rideg valóságban zavargásokat, mészárlásokat, repressziót, rombolást, viszályokat és tengernyi szenvedést jelentett. Azóta viszont szemérmes hallgatás övezi, mintha nem is létezett volna.