rubicon

Egy rendszer átalakulásai

Változások a Kádár-korszak gazdaságában
24 perc olvasás
A Kádár-korszak alatt a szocialista gazdasági rend számtalan lényeges tartalmi átalakuláson ment keresztül, s előfordulhatott, hogy ami a korszak elején tabunak számított, a korszak végére a rendszer jellegadó részévé vált. Ám a kádári politika mindvégig azzal a céllal kezdeményezte a változásokat, hogy ne változzon semmi. Hitte, hogy az újítások a rendszer lényegét nem érintik, sőt annak stabilitását biztosítják. A korrekciók ennek megfelelően többnyire nem az átfogó rendszerépítés jegyében történtek, hanem annak függvényében, hogy a politikai vezetés mit vett tudomásul a kényszerítő gazdasági körülmények nyomása alatt, olykor saját jobb meggyőződésével szemben, esetlen éppen ideiglenes engedményként.

A szocializmus – s így a Kádár-korszak – politikai vezetői egy átfogó világképből kiindulva alakították a politikai és gazdasági berendezkedést, s többnyire e nézetrendszer határozta meg a napi feladatok megoldásának lehetséges módozatait is. Az ideológiai keretet a szocializmus ama nagy ígérete adta, hogy a rendszer nem egyszerűen megszünteti a kizsákmányolást, azaz az emberek kiszolgáltatottságát, hanem a jogi mellett szociális egyenlőséget is teremt: a rendelkezésére álló eszközök birtokában mindenkit ellát munkája, illetve szükséglete szerint. Úgy vélték, hogy a viszonylagos elmaradottságot gyorsan felszámolva, a szocializmust építő országok néhány évtized alatt utolérik, sőt túlszárnyalják a legfejlettebb országokat, amelyek formálisnak tekintett demokráciájukkal, kapitalista piacgazdaságukkal egy elavult társadalmi berendezkedést képviselnek.

A szocializmus hívei, a politikai döntéshozók így valójában teleologikus világszemlélet alapján szemlélték a történéseket, vagyis abból a meggyőződésből indultak ki, hogy a világ meghatározott cél, a szocializmus, illetve a kommunizmus felé halad.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.