Egy hazugságtákolmány tündöklése és bukása

Magyarországon 1949-ben töretlenül folytatódott annak a kommunista Einrichtungswerknek a gyakorlatba való átültetése, amely 1948 nyarán a két „munkáspárt” – a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt – erőltetett és kontraszelektált fúziójával kapott újabb lendületet. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyeduralmának kiépítését szolgálta a következő évben a Magyar Függetlenségi Népfront nevű fantomszervezet megalkotása a korábban pro forma önálló koalíciós partnerek (független kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt) árnyékpártokká degradálásával és az idő előtti parlamenti választások kiírásával. (Az 1947. augusztus végén megválasztott parlament négyéves ciklusából mindössze másfél év telt el.) A képviselő-választás új eljárásmódja szerint a nem kommunista pártok reprezentánsai közül már jelölt is csak az lehetett, akit a kommunista pártközpont előzetesen jóváhagyott. A választó­jogosultak ettől kezdődően csupán arra az egyetlen „népfrontlistára” szavazhattak, amelyen a többséget kitevő kommunista párttagok mellett kapott helyet néhány – korábban más pártból ismert – kriptokommunista, illetve megbízható „társutas”. Az eredmény e prejudikáló választási metódusnak megfelelő volt: az ún. népfrontlista 98 százalékos győzelmét adták hírül, amelyet az MDP vezetése saját társadalmi legitimáltságaként könyvelt el.