Egy gyilkosság, amiben Sztálin ártatlan volt

A gyilkos

Nyikoljev egy leningrádi munkáscsaládban született. Alkoholista apját hároméves korában elveszítette. Angolkór miatt tizenegy éves koráig nem tudott járni, beteges volt és veszekedős. Tizenkét évesen otthagyta az iskolát, mert anyja, egy takarítónő rábeszélte, hogy álljon be inasnak egy óráshoz. Az 1917-es forradalom megnyitotta előtte a felemelkedés útját: előbb egy falusi szovjet elnöke (1919–1920), majd származásának köszönhetően 1924-ben a párt teljes jogú tagja lett. Állást kapott a leningrádi területi pártirodán, s 1925-ben feleségül vette a középiskolát végzett, lett származású, vonzó Milda Petrovna Draulét. Leningrádban éltek, közös lakásban Nyikolajev anyjával, nagyanyjával, két húgával és sógorával. 1927-ben megszületett első gyermekük a Karl Marx nevet kapta, de röviden csak Marxnak szólították. Második gyermekük, Leonyid megszületése után háromszobás lakást kaptak a feleség szüleivel közösen.

Nyikolajevet konfliktus-kereső magatartása miatt sorra elbocsátották munkahelyeiről, s 1934-ben pártbizottság elé állították „durva, szélsőségesen goromba, hisztérikus” viselkedéséért. Előbb kizárták a pártból, majd kérésére visszavették, de súlyos megrovásban részesítették. Állása elvesztésével az a veszély fenyegette, hogy lakásukat is el kell hagyniuk. Ezért egyre fenyegetőbb panaszleveleket írt Kirovnak, majd Sztálinnak, aki a levelet visszaküldette a leningrádi pártbizottsághoz. Naplójában részletes terveket dolgozott ki Kirov lelövésére – mint oly sok polgárháborús veteránnak, neki is volt egy pisztolya, amelynek megtartását 1924-ben és 1930-ban is engedélyeztette. November 21-én búcsúlevelet írt feleségének: „Napjaim meg vannak számlálva, senki sem segít nekünk…” December 1-én a leningrádi „pártaktíva” gyűlésére próbált bejutni, ahol Kirov beszámolt a moszkvai utasításokról, de nem kapott belépőt. Ezután elment a Szmolnijba, pártigazolványa felmutatásával bejutott a második emeleti folyosóra, ahol a vezető tisztviselők irodáit rendezték be. Irodáról irodára járt, egy időre elbújt a mosdóban, majd amikor kijött, szembetalálkozott Kirovval. Félreállt, majd utána sietett, és fejbe lőtte. 

Az áldozat

A korán elárvult Kirovot nagyszülei nevelték, árvaházba került, majd pártfogóinak köszönhetően ipari iskolát végezhetett, és mérnök lett. Korán csatlakozott a bolsevikokhoz, többször letartóztatták, részt vett a forradalmakban és a polgárháborúban. Mindvégig Sztálin hű támogatója volt, aki ezért az Azerbajdzsáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává (1921–1926), a leningrádi regionális pártvezetés első titkárává (1926) és a Politikai Bizottság tagjává (1930) választtatta. A közvetlen, barátságos, szeretetre méltó Kirovot Sztálin különösen kedvelte. Alacsonyabb volt nála (164 centiméter), tehát nem tornyosult fölé, mint más pártvezetők, és képes volt vidáman feloldani a konfliktusokat. Amikor Moszkvába jött, Sztálin lakásában kapott szállást, gyermekei Kirov bácsinak nevezték, s nagy örömmel várták látogatásait. Sztálin második feleségének öngyilkossága után sokáig a gyászoló főtitkárral maradt, vadászatairól mindig küldött vadhúst neki, s csak „Sztálin kedvenceként” emlegették.

Kirovot afféle „nőfalónak” tekintették. A széles körben elterjedt pletyka szerint Nyikolajev felesége a Szmolnijban dolgozott, s Kirov szeretője volt. A mentálisan labilis férjnek eszerint több oka is volt arra, hogy bosszút forraljon. Az asszony azonban tagadta ezt, Nyikolajev pedig sem a naplójában, sem a vallomásában nem utalt ilyesmire. Lakása átkutatása során megtalálták feljegyzéseit Kirov közlekedési szokásairól, gyilkossági terveit, feleségéhez írott leveleit arról, hogy meg akar halni, és egyéb dokumentumokat. 

A gyanú

Sztálin már másnap megérkezett Leningrádba, s ezt az utasítást adta a Belügyi Népbiztosság, a rettegett NKVD tisztjeinek: „Keressék a gyilkosokat Zinovjev hívei között!” Vagyis arra használta ki a gyilkosságot, hogy nagyszabású leszámolást rendezzen egykori politikai ellenfelei körében. Több száz személyt azonnal letartóztattak, s Sztálin személyesen tárgyalt az NKVD, az ügyészség és a bíróság illetékeseivel. Még Nyikolajev feleségét is ő hallgatta ki. A gyilkost már december 29-én halálra ítélték és agyonlőtték, három hónap múlva a felesége hasonló sorsra jutott. Valamennyi rokonukat kivégezték vagy lágerbe vitték. Sok történész szerint a Kirov-gyilkosság adta meg a végső lökést a „nagy terror” elindításához. Robert Conquest például az évszázad gyilkosságának nevezte a merényletet, s így írt róla The Great Terror (A nagy terror) című könyvében: „A következő években ugyanis több száz szovjet állampolgárt fognak agyonlőni, a forradalom legnevesebb politikai vezetőivel együtt, közvetlenül e gyilkosság miatt, s szó szerint milliók mennek majd a halálba, akiket a gyilkosság mögött álló. nagy összeesküvésben való cinkossággal vádolnak.” 

E terror miatt, amely véglegesen megszilárdította a főtitkár hatalmát, sokan feltették a kérdést: vajon nem Sztálin ölette meg Kirovot? Állítólag a XVII. pártkongresszuson több vezető tisztviselő felvetette, hogy Sztálint le kellene váltani a főtitkári posztról, s Kirovot lehetne a helyére ültetni. A központi bizottság ülésén többen is Sztálin ellen szavaztak, aki ezért a szavazócédulákat megsemmisíttette. Tíz hónap múlva pedig megszervezte Kirov meggyilkolását, hogy megszabaduljon egy veszedelmes riválistól. Az NKVD vezetője, Genrih Grigorjevics Jagoda elintézte, hogy a korábban már letartóztatott Nyikolajev fegyvert kapjon és bejuthasson a Szmolnijba. A gyilkosság után pedig azonnal megölték Mihail Boriszovot, Kirov testőrét, hogy eltüntessék a nyomokat: az autót, amely kihallgatásra vitte, baleset érte, s Boriszov a kórházban meghalt.

A cáfolat

Anna Kirilina és Matthew E. Leone kutatásai azonban ezt az értelmezést megkérdőjelezték. Kirov pályafutása egyáltalán nem arról árulkodik, hogy önálló politikai vonalat képviselt volna. Távolról sem volt Sztálin riválisa, egyszerű „apparatcsik” volt, minden szempontból Sztálin embere. Csak ritkán utazott Moszkvába, nem állt kapcsolatban ellenzékiekkel, és semmi nyoma, hogy reformokat tervezett volna. Ami a XVII. pártkongresszust illeti, 1934. február 9-én csak két jelentéktelen személyt választottak meg egyöntetűen a Központi Bizottság tagjává, az 1059 szavazó közül pedig hárman szavaztak Sztálin ellen és négyen Kirov ellen. Ennek pedig semmi jelentősége sem volt, hiszen a párt főtitkárát nem a kongresszus választotta meg, hanem az új Központi Bizottság plénuma.

Nyikolajev nem közvetlenül a gyilkosság előtt, hanem még 1918-ban szerezte meg a pisztolyt, amellyel megölte Kirovot, és engedélye is volt rá. Mindössze egyszer vették őrizetbe a gyilkosság előtt, október 15-én, mert feltűnően követte Kirovot. Az ellenőrzés után azonban hazaengedték, mert kiderült, hogy régi párttag, a Szmolnijban dolgozott, és csak állást akart kérni. Boriszov, a testőr valóban nem követte Kirovot az irodájáig, de ennek az volt az oka, hogy főnökét idegesítette testőrei közelsége, többször megszökött tőlük, s Boriszov nem akarta felbosszantani. Ráadásul Kirov beszélgetett az arra járókkal a folyosón, s a diszkréció úgy kívánta, hogy Boriszov ne közelítse meg. A gyilkosság másnapján pedig oly sok NKVD-tiszt érkezett Leningrádba, hogy minden jobb kocsit lefoglaltak, s Boriszovot ezért vitték egy ócska teherautón kihallgatni, amely meghibásodott, és belerohant egy épületbe. Boriszov a falba ütötte a fejét, s nem tért többé magához. Rajta kívül más testőrei is voltak Kirovnak, egyikük, Durejkó éppen a gyilkosság helyszínén, a folyosón tartózkodott. Ha Boriszovot meg kellett ölni, őt vajon miért hagyták életben? A leningrádi NKVD sok tisztjét börtönbüntetésre ítélték, mert nem őrizték jobban Kirovot, viszont egyet sem végeztek ki közülük, s később a táborok őrségében alkalmazták őket.

A vádlott ártatlan!

Sztálin állítólag hasznot húzott Kirov halálából, mert erre hivatkozva felerősíthette a terrort, de ez a tény még nem bizonyítja, hogy ő szervezte volna meg a gyilkosságot. A terror szélsőséges felerősítéséhez viszont (melyre csak másfél év múlva került sor!) nem volt szüksége semmilyen ürügyre. Sztálin ismerősei valamennyien úgy vélekedtek, hogy a vezér kifejezetten kedvelte Kirovot, s halála őszintén megrendítette. Húsz települést neveztek el Kirovról (azóta több visszakapta a régi nevét), továbbá számtalan kulturális intézményt, iskolát, üzemet, utcát és parkot, illetve egy metróállomást, egy hadihajót és egy balettkart is. Az egyszerű pártemberből mártír lett, akit a Kreml falánál temettek el.

Hruscsov 1956-ban többször is utalt arra, hogy a Kirov-gyilkosság körülményei tisztázatlanok. De sem az általa, sem a Gorbacsov által felállított bizottságok nem találtak semmi bizonyítékot Sztálin bűnrészességére. A Szovjetunió összeomlása, a levéltárak megnyitása óta sem került elő olyan dokumentum, amely ezt bizonyította volna. Sztálin legújabb és legalaposabb életrajzának szerzője, Stephen Kotkin is tagadja bűnösségét – legalábbis ebben az egy gyilkosságban.