rubicon

Dinasztikus politika a késő középkorban

15 perc olvasás

A modern demokráciák arra épülnek, hogy a kormányzat az állampolgárok egyetértésére és támogatására alapozva működteti az államot. De mire támaszkodhatott egy középkori uralkodó, hogy alattvalói ne kérdőjelezhessék meg a hatalmát? A kereszténység felvétele előtt például a mitikus őstől származás tudata, utána pedig a dinasztikus szentek kultusza erősíthette az uralkodócsalád hatalmát. A dinasztikus származás és az uralkodói jelvények, köztük a szokásoknak megfelelő szertartás során megkapott korona erősíthette az uralkodó legitimitását. Közép-Európában az államalapító dinasztiák kihalása után, a 14. század folyamán új uralkodócsaládok jelentek meg. Ezek természetszerűleg másféle legitimációs gyakorlatot honosítottak meg. Az új dinasztiák gyakran több országra is kiterjesztették hatalmukat, így lett Magyarországnak több esetben is közös uralkodója Csehországgal vagy Lengyelországgal. Új helyzet adódott, amikor 1439-ben Albert, 1457-ben pedig V. László király is utód nélkül halt meg. Az 1458-ban trónra lépő Mátyás több okból is szembesült azzal, hogy nem felel meg a dinasztikus hatalomgyakorlás késő középkori elvárásainak. Nem uralkodói családból származott és egyik házasságából sem született törvényes utóda. Milyen eszközökkel tudta mégis elfogadtatni hatalmát, hogyan igyekezett pótolni a hiányzó legitimációs eszközöket? 

A

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.