rubicon

Deák a kiegyezési javaslatról

38 perc olvasás

Az országgyűlés 1867. március 20-án kezdte a 67-es bizottság javaslatát tárgyalni. Március 28-án Deák ennek védelmére tartotta legfontosabb beszédei egyikét. Deák korábban nem folytatott agitációt a kiegyezés mellett. Nem írt cikket – 1865. évi híres húsvéti cikke névtelenül jelent meg –, nem tartott gyűléseken beszédeket, nem publikált a kérdésről röpiratot. Még a látszatát is kerülni akarta annak, hogy ő beszéli rá a parlament többségét a kiegyezés elfogadására. A kérdés parlamenti vitájakor, 1867. március 28-án természetesen már nem maradhatott szótlan. Nagy beszédben foglalta össze a kiegyezés melletti érveket, és cáfolta vagy végső következményéig vezette az alku ellenzőinek érvrendszerét.

Beszéde kezdetén méltatta 1848, sőt – nevének kimondása nélkül, de egyértelműen személyére utalva – Kossuth jelentőségét. Deák szerint eszmei (ideológiai) szempontból nem kell megtagadnia 1848-at annak, aki 1867-et vállalja. Az 1848-as törvények módosítását – hiszen tartalmilag erről volt szó – Deák politikai, jogi és a jövőre vonatkozó, a közvéleményre utaló érvekkel támasztotta alá.

1867 táján Deák három politikai lehetőséget látott: az 1848-as vívmányok kedvező alkalommal újra megpróbált fegyveres visszaszerzését, a nemzetközi viszonyok kedvező fordulatának kivárását, amely az 1848-as eredmények visszaszerzését akár harc nélkül is lehetővé tenné, s végül az alkut, a kiegyezést. Deák elmondja, hogy miért az alku híve: a harc kockázatát kevesen vállalják, annak kimenetele kétes lenne. A nemzetközi viszonyok a közeljövőben kedvező fejleményt nem ígérnek. De ha egyszer Magyarországnak a függetlenség ölébe hullana, ”önállóan nem állhatna fenn”, akkor is államközi szövetkezésekre kényszerülne, ezért – szerinte – politikai szempontból legjobb megoldás a kiegyezés.

Jogi szempontból Deák a kiegyezést az 1723. évi Pragmatica Sanctióra vezette vissza, amely a birodalom fennmaradásának alaptörvénye, s amelyből levezethetők a ”közös ügyek” (lásd erről az e lapszámban közölt, Az 1867-es kiegyezés című cikket). A jogi érvelés nem hézagmentes, például a hadsereg közösségét csak gyakorlatias szempontból tudja indokolni, nem tudja bemutatni a hadüzenet és békekötés 1867 utáni alkotmányos mechanizmusát – ez ugyanis kimondatlanul uralkodói jogkör maradt. Ha történetileg indokoltan említi is Deák azt, hogy a 18. századtól közös volt a hadsereg, átsiklik az 1848-as megoldás felett, amikor a különválasztás uralkodó jóváhagyással, vagyis a Pragmatica Sanctio sérelme nélkül megtörtént.

Deák jövőre vonatkozó elképzelései szerint a Habsburg Birodalom esetleges felbomlásakor Magyarország a kiegyezés folytán ”államilag rendezett állapotban” lesz, s ez nagyobb

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta